2017. január 29., vasárnap

Elhallgatott és elfelejtett nemzedék

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Rajnai Miklós előadása: Magyarok a Gulágon, 

Rózsás János (†) : Gulág lexikon című könyvének bemutatója 

Az előadás ideje: 2017. január 31. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: Királykút Emlékház  Mikszáth Kálmán u. 25.
Rajnai Miklós
Első alkalommal látogat el hozzánk és lesz vendégünk a 353. Hétvezér Esten Rajnai Miklós, Bánffy Miklós-díjas bölcsész a Magyar Műveltség Kincsestára, a Magyarok Háza volt művészeti igazgatója,– a Százak Tanácsa tagja – a nagykanizsai élő közösség programszervezője és művészeti vezetője 27 éve! A Magyar Műveltségi Díj megalapítója. Ezen az esten Rajnai Miklós, aki a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem  alapítója és szervezője, vitéz Rózsás János író, SCS 43-as számú, volt GULAG rab, - aki Budapesten látta meg a napvilágot 1926. augusztus 6-án és 2012. november 2-án költözött el a csillagösvényre - GULAG LEXIKON című könyvét mutatja be a Királykút Emlékházban.




Alekszandr Szolzsenyicin
Nobel-díjas író
„ A GULAG-szigetcsoport ősszel megjelenő harmadik kötetében többek között megemlítem Rózsás Jánost. Éppen azért, hogy közismertté tegyem ezt a nevet, mert egy nagyon jó szándékú és tisztességes magyar fiatalember, aki velem szenvedett egy táborban, és ma egy ismeretlen kis magyar helységben él. S akit két éve nyaggatnak, nyomorgatnak, hogy rólam szóló nyilatkozatot adjon közzé. A KGB megbízottait, s aztán a helyi hatóságokat szabadították rá, hogy csak nyilatkozzék mindenáron ellenem. Ám ez a magyar fiatalember mind a mai napig hallgat! Nem nyilatkozik. Képzeljük magunk elé egy ilyen, vagy hasonló ember állapotát, aki az életét jobbá és könnyebbé tehetné azzal, hogy a KGB kívánságainak megfelelően nyilatkozik. S ő, a magyar, a tisztességes szándékú és jóakaratú magyar nem nyilatkozik tisztességtelenül…” Alekszandr Szolzsenyicin (Elhangzott, az irodalmi Nobel-díj átvételét követő sajtókonferencián.  Stockholm, 1974. december hónap) 

"Egyre ritkulnak azoknak a sorai, akik túlélték a sztálini lágereket. Szinte az utolsó órákban vagyunk, hogy még megszólíthassuk a hiteles tanúkat, összegyűjtsük személyes vallomásukat, a rabságra vonatkozó egyre sárguló és szakadozott dokumentumokat , rehabilitációs igazolásokat. Másképpen nem lehet megcáfolni a történelmi méretű hazugságokat, napvilágra hozni az emberiség ellen a bolsevizmus által ténylegesen elkövetett, égbekiáltó bűnöket!" A Gulág lexikon összeállítása során nagyon komoly tényekre derült fény. Az egyik megállapítás az, hogy a magyar állampolgárok szovjet bíróságok által hozott ítélete nyomán történő deportálása nem zárult le a háború utáni évben...

Vitéz Rózsás János (†)
Vitéz Rózsás János (Bp, 1926. 08.06. – Nagykanizsa, 2012. 11.02) akit sokan csak "magyar Szolzsenyicinként" ismernek, 9 évig raboskodott a Szovjetunióban felépített Gulág-táborokban, Gulág lexikon című könyvét 2000-ben jelentette meg a Püski kiadó. Rózsás Jánost 1944 decemberében a Vörös Hadsereg letartóztatta. Az volt a vád ellene, hogy önként harcolt a Szovjetunió ellen, mint magyar levente. 1944–1953 között kilenc évig a szovjet Gulág kényszermunkatáboraiban raboskodott. Rabsága idején egy kazah lágerben találkozott Alekszandr Szolzsenyicinnel, akivel ott három évet töltött együtt. Rózsás János kilenc évet töltött a Gulágon, ám meghurcoltatása után arra sem tudták rávenni, hogy a vele együtt raboskodó Szolzsenyicinről információkkal szolgáljon. 1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, valamint Zala megye díszpolgára címmel tüntették ki. A kilenc éves szovjet GULAG rabságának történetét, a kényszermunkatáborokkal kapcsolatos kutatásait a következő kiadásra került könyveiben örökítette meg: KESERŰ IFJÚSÁG - München, 1986, ÉLTETŐ REMÉNYSÉG - München, 1987, KESERŰ IFJÚSÁG - ÉLTETŐ REMÉNYSÉG - 1999, DUSZJA NŐVÉR – 1995 és 2001, GULAG LEXIKON – 2000 és 2008, LEVENTESORS – 2002 és 2012, VÁLOGATOTT ÍRÁSOK – 2008.
„Ez a könyv meglehetősen érdekes és egyben rendhagyó mű. Felbecsülhetetlen értéke abból táplálkozik, hogy Rózsás János egyéni kezdeményezése, memóriája, kutatómunkája, szorgalma és rendszerető képessége megformált egy korhű dokumentumtárat, amely sok igazságtalanul megnyomorított emberei sorsot örökít át és egyben tesz láthatóvá. Tanúsága sokszorozottan fontos, hiszen az értelmetlen és az igazságtalan gyűlölet és emberi kegyetlenkedés valóságos poklát mutatja meg. A lexikon célratörő személyes sorsokat megjelenítő írásai elgondolkodtatóak, hiszen egy korról kódolt üzeneteket közvetít alulnézetből. Láthatóvá válik egy kor, amely a magyar lakosság gerincét (ifjúságát) küldi a pokolra. Tudjuk, hogy nincs értelmetlen szenvedés és értelmetlen halál. Az összetört és értelmetlenül elrabolt emberi életek emlékét és minden tanúságát megőrizzük! A könyv ezeknek az embereknek kíván emléket állítani. A ma élőknek és következő generációknak tudniuk kell, hogy  szüleik és nagyszüleik tisztességes és becsületes, hazájukat szerető magyar emberek voltak. Nemzeti közösségünk soha nem volt bűnös! A „bűnös nemzet” bélyeget pedig visszautasítjuk! Nemzeti közösségünk köszöni a szerzőnek ezt a nagyon értékes missziós munkát, amely méltó emléket állít sorstársainak.”
 
Ezekkel a gondolatokkal ajánlja Rajnai Miklós ezt a könyvet a 353. Hétvezér Est közönségének, ezen a könyv bemutatón.
Mindenkit szeretettel várunk a Királykút Emlékházba.

Az előadás ideje: 2017. január 31. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: Királykút Emlékház  Mikszáth Kálmán u. 25    

Fejér Szövetség Sajtószolgálat   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése