2015. március 7., szombat

Testvérvárosunk, Csíkszereda is tüntet a Székely Szabadságért

Tisztelt Ráduly Róbert Kálmán Polgármester Úr!
Igen tisztelt Testvérvárosunk, Csíkszereda Önkormányzata, Polgármesteri Hivatala!

Fogadják minden elismerésünk és tiszteletünk azért, amit a székelyföldi, hazánktól elszakított magyarok összefogásának érdekében tesznek nap, mint nap és hogy az önrendelkezési küzdelmeikben a mostoha körülmények közepette is rendületlenül kitartanak!
Szeretnénk, ha tudnák, hogy Csíkszereda testvérvárosában, Székesfehérvárott
2015. március 10-én 17 órától
fejezzük ki együttérzésünket a 2012. év tavaszi fordulónapján
Fehérvár délnyugati kapujában
közösen avatott
Székes Fejér Város Csíki Székelykapuja alatt!

A Jóisten áldásával:
Dr. Boór Ferenc
az MVSZ Fejér Megye elnöke
a Fejér Szövetség elnökségi tagja 


Honfitársak! Fehérvári és megyei magyarok!

Szólítunk Benneteket, hogy csatlakozzatok! A székelykapunál, amelyet a Fejér Szövetség meghívását elfogadó Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel és Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével közösen, együtt avattunk, avattatok, március 10-én személyes jelenlétetekkel nyilatkozzatok, hogy határ ide, határ oda, magyar testvéreink önrendelkezésének megtagadására senkinek nem lehet, sehol, semmilyen oka!

Csíkszeredában is lesz tüntetés Székelyföld Önrendelkezéséért

Közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Csíkszereda is csatlakozik Gyergyószentmiklóshoz, Sepsiszentgyörgyhöz és Kézdivásárhelyhez. 

A szervezők március 10-én, 17.30-ra várják Csíkország székelyeit a Szabadság térre a székely zászlóhoz.
A tüntetést közösen szervezi az SZNT, az EMNT, Csíkszereda polgármesteri hivatala, az EMNP, az MPP, az RMDSZ, a CSTIT valamint a Minta.

Balról jobbra: Kozma István (CSTIT), Tiboldi László (EMNT), Veress Dávid (SZNT), Tőke Ervin (EMNP, Minta), Ráduly Róbert Kálmán (polgármester), Somay Péter (MPP), Szőke Domokos (RMDSZ)

A jelenlévők kifejtették, hogy miért is fontos, hogy megjelenjünk mindannyian Székelyföld szerte megrendezett tüntetéseken.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntötte először a megjelenteket és kijelentette, hogy a mai különleges sajtótájékoztató nem is annyira különleges, hiszen a Székelyek Nagy Menetelése előtt szintén ilyen felállásban kérték a székelyeket, hogy vegyenek részt az autonómia küzdelemben. Ugyanakkor felhívást intézett Csíkszék önkormányzatai felé, hogy tegyék félre félelmeiket és március 10-én hívjanak össze rendkívüli tanácsülést ahol fogadják el az SZNT határozatát Székelyföld önrendelkezéséről.

Veress Dávid a Csíkszéki Székely Tanács elnöke arra kért mindenkit, hogy az eseményre hozzanak székely zászlót magukkal. Rendkívül fontosnak tartotta a közös fellépést ebben az ügyben mert hamarosan meg fogja tárgyalni az Európa Tanács a székely önkormányzatok határozatát.

Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette, hogy élni csak szabadon érdemes. Éppen ezért arra kérnek minden székelyt, hogy vegyenek részt a Székelyföld szerte megrendezett eseményeken és tűzzék ki otthonaikra a székely zászlót. Végül kifejtette: Mi vagyunk itthon!
Szőke Domokos alpolgármester, RMDSZ-es képviselő örömét fejezte ki, hogy ebben az ügyben egy asztalhoz tudott ülni mindhárom magyar párt.

Somay Péter, a Magyar Polgári Párt csíkszeredai elnöke megköszönte az SZNT-nek, hogy a kezdeti megtorpanás után felkarolta a gyergyószentmiklósi és a sepsiszentgyörgyi megemlékezéseket. Itt, Csíkszeredában politikafeletti a keddi megemlékezés, hiszen mindhárom magyar párt és az SZNT szervezi. Ugyanakkor remélik, hogy minden székely ember magáénak tudja érezni ezt a napot párthovatartozástól függetlenül.

Tőke Ervin, a Minta országos elnöke, EMNP-s önkormányzati képviselő normalitásnak nevezte, hogy nemzeti ügyek mentén minden közszereplő egy irányba húz. A marosvásárhelyi helyzetre rátérve kijelentette, hogy talán két hely van a világon ahol nem érvényes a gyülekezési jog, ezek Marosvásárhely és Észak-Korea. Kedden szolidaritást vállalunk a marosvásárhelyi székely-magyarokkal az viszont tanulság kell maradjon számunkra, hogy Dorin Florea ma nem polgármester ha a vásárhelyi magyarok egy része nem szavaz rá. Az autonómia számunkra létkérdés és minden adandó alkalommal fel kell mutassuk ez irányú akaratunkat.   

Kozma István, a Csík Terület Ifjúsági Tanács elnöke kifejtette, hogy megtiszteltetés számára, hogy ennél az asztalnál ülhet. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ők is azt mondják a fiataloknak, hogy manapság is szükség van hősökre.


forrás: http://szekelyfold.ma

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése