2014. május 2., péntek

Az EU tagság már életveszélyes a nemzetre (felvétellel frissítve)

EU ellenes tüntetők ultimátumot intéztek az Európai Bizottsághoz

Több mint 300 fő demonstrált a földvédő tüntetésen
2014. május 1-jén a felhívásomra Budapesten az Európai Bizottság magyarországi képviselete előtt megtartott földvédő és EU ellenes tüntetésen (felszólaltak: Budaházy György, dr. Boór Ferenc, dr. Drábik János, dr. Halász József, Tamási Béláné, Hegedűs Lorántné, Hegedűs Loránt, dr. Morvai Krisztina és jómagam) a több száz résztvevő egyhangúlag öt pontból álló ultimátumot fogadott el. Az ultimátumot - miután azt senki nem vette át tőlünk, Szűcs Tamás az EU Bizottság képviseletének janicsár vezetője és egyik fullajtárja sem - kiragasztottuk a gyarmati helytartóság főbejáratára.

Vonulás az Európai Unió Háza elé
Az ultimátum kiemelten  rögzíti: a csatlakozási népszavazás tisztességtelensége és illegitimitása miatt nem ismerjük el hazánk EU kényszer csatlakoztatásának hatályát, ezért hazánk EU tagságát illegitimnek tekintjük.
Arra szólítja fel a Bizottságot, hogy haladéktalanul kezdje meg a hazánk EU csatlakozási szerződésének felülvizsgálatára irányuló tárgyalásokat Magyarország Kormányával a szerződés által megsértett alapelvek érvényre juttatása, ezen belül a magyar termőföld tőke javak szabad áramlása köréből történő kivétele érdekében.
A tüntetők ultimátuma arra is felhívta a Bizottságot,
  • hogy tartózkodjon minden olyan cselekménytől, amely sérti, illetve veszélyezteti Magyarország alapvető nemzeti érdekeit, különös tekintettel a jelenlegi tagsághoz kapcsolódó kifizetések bármilyen jogcímen történő visszatartásától,
  • továbbá arra, hogy 30 napon belül kezdje meg a magyar gazdáktól megtagadott, a nyugati gazdáknak teljes körűen megfizetett, elmaradt támogatási összegek kifizetését.
  • Felszólítja az ultimátum a Bizottságot, hogy  magyarországi képviseletét 30 napon belül zárja be és vigyék magukkal az ott hazánk rabtartásán munkálkodó janicsárokat.
Gaudi-Nagy Tamás és Boór Ferenc (Fejér Szövetség) kiragasztják az ultimátumot
Az ultimátum végül világosan rögzíti:  az eddigi eszközök nem bizonyultak elégségesnek, ezért most a szabadságküzdelmet új módszerekkel is kell folytatni, úgy mint a polgári engedetlenség, együtt nem működés, bojkott, blokád, sztrájk és más, most közelebbről megjelölni nem kívánt eszköz minden, gyarmatosításunkat fenntartó, előmozdító intézkedéssel, szervezettel és személlyel szemben.
Az ultimátum azzal zárul, hogy  élni kell mindazon módszerekkel, amelyekkel a rab népek a történelem során éltek, illetve a jelenben élnek, különös tekintettel az írekre, baszkokra, koszovóiakra, indiaiakra és kelet-ukrajnai oroszokra.

A tüntetés végén azt határoztuk el, hogy az Országgyűlés május 6-i alakuló ülésével egyidejűleg (várhatóan 9 órától) nyomásgyakorló tüntetést tartunk a Kossuth téren annak érdekében, hogy kikényszerítsük a hazaáruló földtörvény mielőbbi hatályon kívül helyezését, a külföldiek tulajdonszerzését megtiltó és az EU tagságról szóló népszavazás lehetőségét megteremtő Alaptörvény módosítást, továbbá egy olyan országgyűlési határozat kivételes eljárásban történő elfogadását, amely a kormányt felszólítja a csatlakozási szerződés nemzeti érdekű felülvizsgálatára, a termőföld tőke javak fejezetből történő kivétele érdekében.

A nemzeti  ellenállás új szakaszába érkezett: tarts velünk Te is nemzeti önrendelkezésünk kivívásáért és a magyar termőföld nemzeti kézben tartásáért!

Budapest, 2014. május 1. éjfél

Dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője 

www.gaudinagytamas.hu

Ahogy a Fejér Szövetség közleményben is fogalmazott:


"Változatlan feltételekkel az EU tagság életveszélyes a MAGYAR NEMZETRE"

Fejér Szövetség Sajtószolgálat
Az ultimátum itt is olvasható: http://gazdatanacs.blogspot.hu/2014/05/2014-majus-elsejei-ultimatum-az-eu.html 
A felvételek itt megtekinthetők vágatlanul, 3 óra terjedelemben:
Rövidebb verzióban (11 percben):
https://www.youtube.com/watch?v=bAF-4Y3yL4M

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése