2018. január 29., hétfő

A kaposvári Szent Korona Egyesület Fehérváron is bemutatkozik

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

V. Tóth István: A magyar kultúra méltatása

A 401. Hétvezér Esten vitéz Tóth Istvánt köszönthetjük ismét, Kaposvárról, Somogy ország fővárosából, aki immáron negyedik alakalommal lesz a Hétvezér Estek vendége. Somogyország fővárosában Kaposváron különösen erős a Szent Korona tisztelete a Szent Korona tan ápolása és e tisztelet szorosan összefonódik az igazi magyar történelem, kultúránk, és magyar hagyományok ápolásával. Ez a város mindennapjaiban is érezhető, megtalálható, hiszen több civil szervezet, egyesület tevékenykedik a Szent Korona neve alatt. Az egyik legrégebbi a Szent Korona Egyesület és Vitézi Rend, amelynek vezetője vitéz Tóth István. Jól mutatja azonban, hogy sok évtizedes jelenlétük a város kulturális életében, mennyire eredményes, hiszen követőik vannak minden korosztályban és az élet számos területén. A kaposvári Szent Korona Ifjúsági Egyesület mellett megtalálhatjuk a Korona Nyugdíjas Egyesületet, annak Korona Ének Együttesét, a Korona Lovassport Egyesületet, sőt még Korona Póni Klub is van Somogyországban. 

Mindezt teszik a magyar kultúra, történelem és hagyományok tisztelete és ápolása mellett, a felnövekvő nemzedékek érdekében, hogy számukra is természetes legyen és megélhetővé váljon magyarságunk, kultúránk, hagyományaink. A történelemben nem először fordul elő, hogy a magyarságnak sorsfordító küzdelmet kellett vívnia, nem csak a nyelve, kultúrája, hanem a puszta léte, megmaradása érdekében is, mint látjuk, tapasztalhatjuk ma is például a Kárpátalján. A magyarságnak ezt a küzdelmét azonban meg kell vívnia a Délvidéken, a Felvidéken és Erdélyországban, sőt itt a csonka országban is. Hiszen a tatár, török, Habsburg és bolsevik uralom után ismét veszélyben van kultúránk és kereszténységünk. Ezért aztán különösen fontos és időszerű kultúránk megőrzése, ápolása, továbbadása. Tóth Istvántól megtudhatjuk, hogy ők ezt hogyan teszik Somogyországban.


Szeretettel várunk minden érdeklődőt erre a beszélgetésre. 

A beszélgetés ideje: 2018. Fergeteg hava, azaz január 30. kedd 18.00 óra
Helye: Királykút Emlékház, Mikszáth Kálmán u. 25 

Fejér Szövetség Sajtószolgálat  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése