2016. október 9., vasárnap

Pillantás az USA világpolitikai színházának kulisszái mögé

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Magyaródy Szabolcs: Az USA politikája és a közelgő elnökválasztás


Az előadás ideje: 2016. október 11. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: MissTee Teabolt, Szfvár, Ady E. u. 32. I. em.


A 340. Hétvezér Est vendége Magyaródy Szabolcs második alkalommal lesz előadónk. Magyaródy Szabolcs 1948-ban hagyta el az országot és a kanadai Hamiltonban él. Nyugdíjasként, immár több mint három évtizede a Külföldi Magyar Cserkész-szövetség öregcserkész vezetőtisztje, és a Hunyadi Mátyás Öregcserkész Munkaközösség vezetője. Korát meghazudtolva, jó erőben, szellemi frissesség és nyitottság birtokában a nagyvilágban élő magyar emigráció jeles képviselőjeként dolgozik a világ magyarságáért. Ma sem szakadt el hazájától, hiszen évente kétszer hazajön és Budapestről kiindulva a Kárpát-medencében bárhová ellátogat díjazás nélkül előadásokat tartani, s most ismét Székesfehérvárott fog előadást tartani.

Magyaródy Szabolcs kivételes szerepet tölt be, egész életét a hiteles külföldi magyar propagandának szentelte, szinte egyedül vállalta magára egy egész intézmény feladatkörét. A nyugati magyar emigráció jeles képviselőjeként, felbecsülhetetlen szerepe van a keresztény, magyar, nemzeti és polgári hagyományok, értékek megőrzésében, átmentésében.  Az 1956-¬os forradalom és szabadságharc örökségének ápolása, a határon túli magyarság gondjainak fölvállalása, támogatása, a magyar demokrácia, a nemzeti függetlenség gondolatának ébrentartása mellett, a valóságos, a hiteles tájékoztatást tűzte zászlajára. Magyar nemzetstratégiai információs rendszert is működtet nyugaton és egyúttal küldi haza a bennünket is érintő információkat. A magyarság külföldi hírnevének javításáért, szomszédaink intenzív propagandájának ellensúlyozására, a külföldi kormányok felvilágosítása céljából pedig angol nyelvű, magyar történelmi  tárgyú könyvakciókat szerveztek, főként az egyetemi könyvtárakban. Ennek során több mint százezer példányban adtak ki könyveket és CD lemezeket. Honlapjuk a Kanadai Cserkészek honlapján is elérhető. A Magyar Történelmi Könyvtár, angolul Corvinus Library nevet viselő kétnyelvű internetes  felületük, pedig egy virtuális könyvtár, számtalan témakörrel felruházva. A nagyvilágban a magyarságot ért támadásokat és rágalmakat rendre cáfolva indítanak védekező akciókat és ellentámadást, cáfolva az igaztalan vádakat. Példának álljon itt a közel egy évvel ezelőtti előadásának témája, amely a Magyarország „bűnössége” a II. világháborúban címmel a Hétvezér Esten is elhangzott. 

Mostani előadásának aktualitását a címben jelzett esemény, az amerikai elnökválasztás adja, amelynek kapcsán egy szélesebb elemzést hallgathatunk meg az USA politikájáról, benne az USA világpolitikai szerepéről, helyzetéről. Megtudhatjuk, hogy az USA „politikai színházában” az „elnökválasztás” célja, hogy meggyőzze az amerikai népet arról, hogy demokráciában él és van beleszólása abba, hogy kik döntenek sorsukról és a nagyvilág politikai kérdéseiről, miközben ez nem más, mint egy illúzió. Megtudhatjuk azt is hogyan állítják be, hogy bármilyen lényeges jelentősége is lenne annak, hogy a demokrata vagy a republikánus elnökjelölt fog győzni. A választási folyamat – amely önmagában is egy „véget nem érő”, végtelenül hosszú, hónapokon át tartó média esemény - minden részében jól megtervezett manipuláció, amelyben a résztvevők maguk is ennek a média manipulációnak az áldozataivá válnak . A média mára már oly mértékben manipulálja az embereket, hogy a politika egyik fő, vagy legfőbb fegyvereként százmilliók sorsát képes megváltoztatni. Ezek után logikus kérdésként merülhet fel, vajon kik irányítják a médiát?  Talán erre a kérdésre is választ kap az, aki eljön kedd este és meghallgatja Magyaródy Szabolcs előadását. Minden érdeklődőt szeretettel várunk !
    

Az előadás ideje: 2016. október 11. kedd 18.00 óra

Fejér Szövetség Sajtószolgálat 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése