2014. július 30., szerda

Kárpátalja forrong a tömeges behívók miatt

Tömeges behívók magyaroknak - Kárpátalja forrong

Sajtószolgálatunk legfrissebb értesülései szerint tömegesen érkeznek a katonai behívók Kárpátaljai magyar férfiak nevére. Több kárpátaljai településen forronganak az emberek. Most fontosabb, mint valaha, hogy a magyar nemzet megszólaljon és hallassa a hangját:




Bótrágyra, Haranglábra és Újbótrágyra állítólag 80 behívó érkezett.
Értesülésünk szerint Muzsalyban 300-an tüntetnek, átmenetileg lezárták az utat.
Kígyóson az asszonyok, lányok utcára vonultak és a háború ellen tüntettek.


Híveink arról ís tájékoztattak, hogy többen Beregszászban szándékoznak tüntetni.

Kárpátalján polgármesterek behívókat égetnek

Ukrajnának nincs erkölcsi alapja a kárpátaljai magyarokat háborúba vezérelni, hiszen ez az állam a történelem során sohasem védte meg fegyverrel a kárpátaljaiakat. Különben is, a kárpátaljai magyarok és ruszinok, teljesen szabályos népszavazás keretében mondták ki 1991-ben, hogy különleges státust kérnek Ukrajnán belül – emlékeztetett ma, az I. világháború hivatalos kitörésének 100. évfordulóján Budapesten, a Hősök terén mondott beszédében Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke.

MVSZ Sajtószolgálat


„A Magyarok Világszövetsége, mint az összmagyarság érdekvédelmi szervezete, védőernyőként kíván működni minden magát magyarnak valló ember számára, bárhol éljen a világon. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint. (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetsége egy pártok és kormányok fölötti nemzeti szervezet. A Magyarok Világszövetségét 1938-ban a Magyarok Világkongresszusa hívta életre saját, állandóan működő, ügyvivő testületeként. A Magyarok Világszövetsége minden magyarnak születő embert hozzá tartozónak tekint.

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése