2014. július 21., hétfő

Erdogan: "akik nap mint nap bírálják Hitlert, fölülmúlják őt a barbárságban"

Háromnapos nemzeti gyász Ciszjordániában

A mai a tegnapinál is véresebb nap volt - már több mint 430 palesztin halt meg a hadműveletben

forrás: Magyar Hírlap – GázaMH/ MTI – 2014.07.19. 12:14

Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Ciszjordániában vasárnap Mahmúd Abbász palesztin elnök a Gázai övezet ellen indított izraeli támadás áldozatainak emlékére. Vasárnap, az eddigi leghevesebb harcokban 89 palesztin halt meg.
Fotók: Reuters

Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Ciszjordániában vasárnap Mahmúd Abbász palesztin elnök a Gázai övezet ellen indított izraeli támadás áldozatainak emlékére.
A hadműveletben már több mint 430 palesztin vesztette életét, köztük 112 gyerek és fiatalkorú, 41 asszony és 25 idős ember, és mintegy 3 ezer megsebesült július 8-a óta. Vasárnap, az eddigi leghevesebb harcokban 89 palesztin halt meg - közölte a Gázai övezet egészségügyi minisztériuma.

A palesztin elnök mészárlásnak és háborús bűncselekménynek minősítette egy nyilatkozatban a vasárnap történteket, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy "állítsa le a palesztin nép elleni izraeli agressziót".
A  hadművelet célja Izraeli szerint a Gázai övezetből a zsidó állam ellen indított rakétatámadások beszüntetése.

A harci cselekmények ellen tüntetés volt Rámalláhban, a palesztin kormány székhelyén és Dzsenínben, Ciszjordánia északi részében is.


 A Gázai övezetben indított szárazföldi hadművelet további kiszélesítését jelentette be vasárnap a kora reggeli órákban az izraeli hadsereg. Szombaton legkevesebb negyvenhat palesztin vesztette életét a Gázai övezet iszlamista erői ellen indított izraeli offenzívában szombaton, ami így az összecsapások egyik eddigi legvéresebb napja lett. A tizenkét napja tartó gázai konfliktusnak már több mint háromszáz palesztin halálos áldozata van.

A külföldi hírügynökségek által ismertetett közlés szerint az eddiginél nagyobb területen, még több katonát vetnek be a Gázai övezet iszlamista erői ellen indított offenzívában. Pontos számokról nem érkezett jelentés.
A hétvégén az izraeli fegyveres erők 34 földbe vájt lejáratot fedeztek fel, amelyek közel egy tucat, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet által ásott alagúthoz vezettek.

A hadsereg beszámolt arról is, hogy vasárnap hajnalban meghalt két izraeli katona egy palesztin kommandóval vívott összecsapásban.
Palesztin források közlése szerint a Hamász egyik vezető tagjának, Hálil al-Hadzsának a házát ért légitámádásban négyen meghaltak. A közlések szerint a légicsapásban a Hamász-vezető három családtagja és egy szomszédjuk halt meg.

Az izraeli hadsereg által július 8-án indított hadműveletben mintegy 350 palesztin vesztette életét Gázában, az izraeli halálos áldozatok száma hétre emelkedett a vasárnap hajnali adatok szerint. Legkevesebb negyvenhat palesztin vesztette életét szombaton, ami így az összecsapások egyik eddigi legvéresebb napja lett.Az ENSZ közlése szerint Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára vasárnap egyhetes tárgyalássorozatba kezd a gázai konfliktusról és egy lehetséges tűzszünetről. Ban Ki Mun elsőként Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozik Katarban, onnan Kuvaitvárosba, Kairóba, Jeruzsálembe, Rámalláhba, majd Ammánba utazik tovább, hogy a tartós tűzszünet eléréséről tárgyaljon.

Abbász Dohában a tűzszünetről tárgyal
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral és a Hamász iszlamista szervezet politikai szárnyának legfőbb vezetőjével, Háled Mesaallal is találkozik vasárnap Katarban Mahmúd Abbász palesztin elnök, hogy egyeztessenek a gázai konfliktus fejleményeiről, valamint egy lehetséges tűzszünetről - közölték palesztin és katari források szombat éjjel.
Katari források szerint az Abbász és Ban Ki Mun közötti tárgyalást Tamím bin Hamad ász-Száni katari sejk vezeti majd.

Az ENSZ közölte, hogy a világszervezet főtitkára Doha után Kuvaitvárosba, Kairóba, Jeruzsálembe, Rámalláhba, majd Ammánba utazik tovább, hogy a tartós tűzszünet eléréséről tárgyaljon.
Abbász környezetéből származó információk szerint az elnök és a száműzetésben Dohában élő Mesaal közötti találkozóra azért kerül sor, hogy a Hamász vezetője, valamint Abbász kidolgozzanak egy lehetséges útitervet a tűzszünet elérésére.

Közben a Hamász ismertette a fegyverszünettel kapcsolatos feltételeit. A szervezet Katarral, Törökországgal, az Arab Ligával, valamint Abbásszal és Egyiptommal osztotta meg követeléseit - közölte Fauzi Barhúm, a Hamász szóvivője. Ez az első alkalom, hogy a szervezet nyilvánosan a tárgyalási folyamatban részt vevő félként nevezte meg az elnököt. A ciszjordániai Rámalláhban a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára közölte, hogy támogatják az "ellenállás feltételeit".
A palesztinok egy magas rangú képviselője többek közt a Gázai övezet ellen 2006 óta fennálló blokád teljes feloldását, az Egyiptomba vezető rafahi határátkelő megnyitását, az övezetben élők izraeli határon át való szabad mozgását, az ottani pufferzóna megszüntetését, egy halászatra alkalmas 12 mérföldes zóna kijelölését a tengerparton, valamint az újból őrizetbe vett palesztinok szabadon engedését említette a követelések között.

Erdogan szerint Izrael Hitler barbárságát is felülmúlja
Tovább nőtt vasárnapra az Izrael és Törökország közötti diplomáciai feszültség, miután a török kormányfő úgy fogalmazott, hogy Izrael Hitler barbárságát is felülmúlja a gázai hadművelettel.

Recep Tayyip Erdogan az augusztusi elnökválasztást felvezető kampány egyik eseményén szombat este bírálta az izraeli hadsereg offenzíváját, valamint emlékeztetett arra, hogy sok palesztin civil áldozata van a harcoknak. A török miniszterelnök úgy fogalmazott, az izraelieknek "nincs lelkiismeretük, becsületük, büszkeségük, és azok, akik nap mint nap elítélik Hitlert, felülmúlják őt a barbárságban. Beszédében a kormányfő ugyanakkor nyugalomra szólította fel a török népet. Mint mondta, nem kerülhet sor a zsidó lakosság tagjaival szembeni túlkapásokra. Törökországban hozzávetőleg 17 ezer zsidó él, a gázai konfliktus miatt pedig az elmúlt napokban több városban is Izrael-ellenes tüntetéseket tartottak.

A török bírálatok miatt Izrael a héten bejelentette, hogy minimálisra csökkenti diplomáciai jelenletét az országban, az izraeli külügyminisztérium pedig szombaton figyelmeztette Törökországba készülő állampolgárait, hogy lehetőleg válasszanak más úti célt, amennyiben pedig mégis Törökországba kell utazniuk, legyenek éberek és kerüljék a demonstrációkat. 

Az izraeliek a Szderót fölötti dombon ünneplik, hogy bombák csapódnak be Gázába
Diana Magnay, a CNN riportere a Twitter mikroblogra írt bejegyzésében söpredéknek nevezte izraeliek egy csoportját, akik állítólag megfenyegették őt, mialatt a gázai konfliktusról tudósított.
Az újságíró élő bejelentkezésében olyan embereket mutatott a stáb, akik Gáza izraeli bombázását nézték. Miután a riport véget ért, az újságírónő azt írta a Twitterre: "Az izraeliek ünnepelnek a Szderót fölötti dombon, ahogy a bombák becsapódnak Gázába. Megfenyegettek, hogy megsemmisítik az autónkat, ha csak egy rossz szót is szólok róluk. Szemetek".
Az Atlantában működő CNN helyi idő szerint pénteken kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy Magnay kizárólag azokra utalt, akik megfenyegették őt. Hozzátették, hogy mind a csatorna, mind Magnay sajnálja, ha bárki is sértve érzi magát.
Diana Magnayt Moszkvába vezényelték át. Az NBC amerikai televízió ugyancsak pénteken tudatta, hogy a hétvégén visszaküldi a Gázai övezetbe közel-keleti tudósítóját, Ayman Mohyeldint, aki meg nem nevezett okok miatt hagyta el állomáshelyét, miután helyszíni riportot adott a héten az izraeli hadsereg által a gázai tengerparton megölt négy palesztin kisfiú haláláról. A beszámoló a csatorna Today című nagy nézettségű műsorában szerepelt, s utána a riporter a Twitteren azt írta, hogy a támadás előtt nem sokkal még együtt focizott a gyerekekkel. Nem sokkal később Mohyeldin profilja "elnémult", és amikor az NBC Nightly News című esti programja volt műsoron, a kisfiúkkal történt szerdai tragédiáról már Richard Engel adott anyagot.

Ayman Mohyeldin hiányát azonnal észrevette a hírvilág. Mivel az NBC nem kommentálta a történteket, arról szóló híresztelések kaptak szárnyra, hogy a csatorna kifogásolta az újságíró munkáját. A riporter - aki régóta dolgozik a Közel-Keleten, tudósított az arab tavaszról, és mielőtt 2011-ben csatlakozott az NBC-hez az al-Dzsazíra pánarab televízió angol nyelvű adásánál dolgozott, sőt, annak munkatársaként három éve felkerült a világ száz legbefolyásosabb emberét felsoroló listára - bírálatokban részesült a munkája miatt Izrael-párti csoportoktól.

Az NBC továbbra sem közölt információkat Mohyeldin "eltűnéséről", csak méltatta az újságíró Gázában végzett "rendkívüli" munkáját.
Közben a világhálón is harc folyik Izrael és Palesztína között. A youtube videómegosztó csatornán az izraeli hadsereg közzétett egy videót "15 másodperc nem elég" címmel. A felvétel bemutatja, hogy a palesztin rakétatámadások idején csupán ennyi ideje van a lakosságnak az óvóhelyek elfoglalására. Mint mondják, ez még a világ leggyorsabb futójának sem elegendő idő. 

Fekete szombat: Több mint 40 áldozat az összecsapások legvéresebb napján
Az izraeli hadsereg közölte, hogy visszaverték egy palesztin kommandó támadását, amely egy földalatti alagúton keresztül próbált bejutni a Gázai övezetből Izraelbe. Az összecsapásban egy palesztin fegyveres és két izraeli katona halt meg. (Az izraeli hadsereg korábban két katona megsebesülését jelentette be.)

A Hamász katonai szárnya "az ellenséges vonalak mögötti heves harcokról" beszélt közleményében. Csütörtökön hasonló incidensről számoltak be az izraeli hatóságok, csupán néhány órával azelőtt, hogy Jeruzsálem elindította szárazföldi offenzíváját a palesztin térség ellen. A hadművelet egyik kifejezett célja, hogy elpusztítsa a Hamász palesztin szélsőséges szervezet föld alatti alagúthálózatát, számos járat ugyanis Izraelbe vezet.
Egy izraeli katonai szóvivő közölte, hogy az izraeli erők egyelőre a határ közelében maradtak, s nem hatoltak be a palesztin városokba. "Így megvan az az előnyünk, hogy elfoglalhatjuk az alagutakat, miközben csökkenthetjük az összetűzések esélyét" - mondta Peter Lerner. A szombati összecsapások halálos áldozataival együtt 342-re emelkedik a július 8-i offenzíva óta tartó támadások palesztin halottjainak száma.

Emellett a hatóságok mintegy 2400 sebesültet regisztráltak a bombázások kezdete óta. Az ENSZ adatai alapján az áldozatok mintegy háromnegyede civil, és a harcokban legkevesebb 73 gyermek vesztette életét. Egészségügyi források szerint szombaton izraeli légicsapás áldozata lett egy kétgyermekes család mind a négy tagja az övezet északi részén. Emellett palesztin rakéta végzett egy izraeli beduinnal a dél-izraeli Dimona közelében, ahol egy nukleáris létesítmény található. Az izraeli hadsereg illetékesei egyébként szombaton úgy vélték: az elmúlt 12 napban a gázai szélsőséges palesztin csoportok immár elhasználták, vagy elvesztették rakétakészletük nagyjából felét. Izrael becslése szerint a harcok kirobbanása előtt a palesztinok mintegy tízezer rakétával rendelkeztek: ebből 1700-at kilőttek, további 30-40 százalékot pedig az izraeliek megsemmisítettek.

A palesztin lakosság eközben számtalan fényképet oszt meg Twitteren, ahol harc közben készült felvételeket vagy épp megsebesült gyermekek, lakosok fotóit mutatják be - Izraelt számonkérve. 

Összecsapások törtek ki szombat délután Párizsban a palesztinok támogatására összegyűlt mintegy 3 ezer ember és a rendőrök között.
A tüntetés megtartását előző nap betiltották a francia hatóságok. A tiltás ellenére a főváros egyik északi kerületében megjelent emberek köveket és üvegeket dobáltak a rendőrök felé, akik könnygázzal oszlatták szét a tömeget. A palesztinbarát tüntetők délután 3 órakor kezdtek százas csoportokban érkezni a helyszínre, ahol a nagy erőkkel kivonult rohamrendőrök gyűrűjében azt skandálták, hogy "Mindannyian palesztinok vagyunk", "Palesztina élni fog, Palesztina győzni fog". Eközben a környező utcákban várakozó tucatnyi rohamkocsi lezárta a környéken a forgalmat.  Franciaországban mintegy 15 városban hirdettek megmozdulást Izrael gázai hadműveletei ellen. Ezek közül három helyen, Párizson kívül Nizzában és Sarcelles-ben nem engedélyezték azok megtartását a hatósások, mert attól tartották, hogy azok az egy héttel ezelőttihez hasonló összecsapásokhoz vezethetnek. Akkor egy zsinagóga előtt incidensek robbantak ki palesztinbarát tüntetők és a zsidó közösség tagjai között, s nyolcan megsebesültek.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése