2012. december 10., hétfő

Vállvetve a magyar földért a Váralja és a Fejér Szövetség (tucat felvétel a kajászói nagygyűlésről)

A tisztességes emberek összefogására van szükség
2012. december 9.

forrás: http://varaljaszovetseg.hu/h081.html
A Váralja Szövetség küldetéséhez méltóképpen újult erővel foglalkozik a termőföldek sorsával. Szerencsére széles körű civil összefogás indult legféltettebb éltető nemzeti kincsünk, a magyar föld védelmében. December 1-jén a kajászói gazdanagygyűlésen, míg december 8-án az Élőlánc által szervezett, az új földtörvényről szóló vitán vettünk részt. Amennyiben a kormány nem fogadja el Ángyán József és Bencsik János módosító indítványait, februárban a Kossuth térre megyünk.


A kérdés most az, kié lesz a föld. A Váralja Szövetség és a vidékstratégiával foglalkozó hazai civil szervezetek mind attól tartanak, hogy az országnak életet adó termőföld nem a megfelelő helyre kerül, vagyis a jövőben nem a helyben élő, gazdálkodó emberek rendelkeznek majd az erőforrások felett. Miközben a magyar vidék számára a föld jelenti a kiutat és az ország egésze számára a biztonságot, a nemzetközi és hazai nagytőkések befektetési céllal vetettek szemet a magyar földkincsre.

A vidék érdekérvényesítő képessége - sok más stratégiai területhez (pl. örökségvédelem) hasonlóan - lenullázódott. (Az agrárkamarákat már hosszú ideje "elfoglalta" a nagytőke, ami pedig a MAGOSZ-ból megmaradt, mára nem több egy politikai szervezetnél.) Nincs más hátra, mint az önszerveződés, amely úgy tűnik, még mindig működni tud ebben a történelem viszontagságaitól már meghasonlott, fásult országban.

A földtörvény így elfogadhatatlan

Megerősödött a nagytőkés lobbi, ami nem kedvez a kis- és középgazdálkodóknak - ahogy az új földtörvény sem, mivel számtalan kiskaput hagy nyitva a "nagyok" számára. (A kormány számos prominens politikusa közismerten jó kapcsolatban áll olyan nagybefektetőkkel, akik szintén érdekeltek a mezőgazdaságban.)

A Váralja Szövetség, miután munkacsoportja áttanulmányozta a földtörvény tervezetét, arra jutott, hogy az valóban nem a kis- és középgazdálkodók érdekeit képviseli. A földtörvényről megalkotott állásfoglalásunkat itt tekintheti meg: kattintson!

Kajászó megmutatta a lehetséges jövőt

A Fejér megyében tevékenykedő nemzeti értékrendű civil szervezet, a Fejér Szövetség és a helyi gazdák által szervezett "Összefogás a Magyar Földért és Vidékért" munkaértekezleten és az azt követő gazdanagygyűlésen több mint kétszázan vettek részt a környékbeli és távolabbi településekről egyaránt.

A rendezvényen egyes parlamenti pártok, a civil szervezetek, a gazdák és a helyi lakosság egyaránt képviseltették magukat. A Váralja Szövetség is jelen volt, a nagygyűlésen felszólalt Hetzmann Róbert, szervezetünk elnöke, aki elmondta: a Váralja Szövetség mindenben támogatja a kajászói gazdák küzdelmeit.



Hetzmann Róbert beszéde - "Meg kell hirdetnünk a Hit és Bátorság programját"

Boór Ferenc, a Fejér Szövetség képviselője többször is elmondta a rendezvény során: "Igazságot Kajászónak, de nem csak Kajászónak!" A munkaértekezlet résztvevői ugyanis megegyeztek arról, hogy országos tiltakozásra van szükség a magyar föld védelmében.

A módosítók helyre tehetik a földtörvényt

Ángyán József és Bencsik János országgyűlési képviselők több mint 70 módosító indítványa helyére tenné a földtörvényt - hangzott el az Élőlánc Magyarországért által szervezett földtörvényről szóló vitán 2012. december 8-án szombaton Budapesten. A szervezők, Ács Sándorné és Ertsey Attila részletesen kiértékelték a szavazásra váró törvényjavaslathoz beérkezett módosító indítványokat a 40-50 fős közönség számára.

A rendezvényen részt vett Ángyán József is, aki arról beszélt, hogy a tisztességes emberek szövetségét meg kell alapítani. Ángyán József kiemelte az új földtörvény tervezetének legjelentősebb aljasságait, így a kisgazdálkodók és különösen a fiatalok diszkriminálását (csak akkor szerezhetnek 30 hektárnál több birtokot, ha 5 éve gazdálkodnak és középfokú végzettségűek) és a kényszerhasznosítás intézményét (ez az, amikor az állam arra "kényszerít" valakit, hogy műveljen meg egy adott földet ingyenesen).

Ángyán József és Bencsik János országgyűlési képviselők (képen fent) azért adtak be több mint 70 módosító indítványt, hogy a földtörvényt helyre tegyék, a kiskapukat bezárják és az ártalmas rendelkezéseket száműzzék a javaslatból.

Figyelemre méltó, hogy a MAGOSZ képviselői is beadtak módosító indítványokat, ám éppen a törvény jó részeit, a birtokszerzési méret korlátait szeretnék felpuhítani. Ez is azt bizonyítja, hogy a MAGOSZ szerepe a vidék érdekeinek képviseletében értelmezhetetlenné vált. (A MAGOSZ képviselői többek között csak járási szinten szerveznének helyi földbizottságokat, ráadásul azokat is a nagytőke által uralt agrárkamara hozná létre. Botrányos javaslat!)

A Váralja Szövetség nevében Lovász Ádám szólalt fel, aki arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy szervezetünk továbbra is küzd a föld védelméért, legfőbb nemzeti kincsünk megvédéséért. Lovász Ádám szintén szorgalmazta a tisztességes emberek összefogását a "Hit és Bátorság" jegyében.

vagy jó földtörvény, vagy földindulás!

A földtörvény zárószavazása jelenlegi hírek szerint februárban várható, ám a módosító javaslatokról már előbb dönthetnek. Amennyiben az Ángyán-Bencsik módosító indítványokat nem fogadják el, egy olyan földtörvényt betonoz be az országgyűlés kétharmaddal, amely teljesen ellentétes a vidék - és ezáltal az egész magyarság - stratégiai érdekeivel.

Mivel a módosító indítványokat jegyző két közismert politikus, Ángyán József és Bencsik János egyaránt a kormánypárti frakció tagjai, ezért még nem lehet egyértelműen megjósolni a szavazás végeredményét. A kevésbé bizakodóak szerint azonban ez már "le van zsugázva", a föld túl nagy üzlet egyeseknek ahhoz, hogy arról bármi áron lemondjanak. 

Ha mindez megtörténik, akkor az várhatóan földinduláshoz fog vezetni - a Váralja Szövetség már Kajászón bejelentette, hogy a módosító indítványok leszavazása esetén a Kossuth térre vonulunk.

Az Élőlánc Magyarországért 2012. december 16-án vasárnap 15 órai kezdettel "Advent harmadik vasárnapján együtt a földért" címmel beszélgetést tart a Kossuth téren, a Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt.


A Hungaria TV felvételei Kajászóról, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Országos Értekezletről és Szolidaritási Nagygyűlésről



Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése