2012. december 15., szombat

Dr. Horváth István orvos biológus lesz a Fejér Szövetség Hétvezér Esték sorozatának 154. előadója

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Dr. Horváth István: Immunizálással leküzdhető az érelmeszesedés

Az MTA doktora 40 évi kutató munkája során számos gyógyászati készítményt fejlesztett ki, de ezek közül az érelmeszesedés elleni oltóanyag felfedezését tartja a legfontosabbnak. Eddig a koleszterin szónak szinte csak a negatív árnyalatát ismertük, a professzor úr elmélete szerint azonban a koleszterinre szükségünk van, és a köztudattal ellentétben, nem a táplálékkal vesszük fel, hanem szervezetünk állítja elő. 

A neves orvos-biológus nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az általa használt eljárással lehetséges az érelmeszesedés visszafejlesztése, a további, súlyos következmények megakadályozása. Ezzel évi 15000 ember életét lehetne megmenteni, hiszen Magyarországon ennyi fiatal hal meg évente keringési betegségekben. 

A készítmény itt van a kezünkben, a világ több mint 20 országában kipróbálták, köztük Ausztráliában és Új-Zélandban is már rég túl vannak a humán kipróbálás fázisán, akik és köszönetüket és hálájukat fejezték ki. Itthon azonban még a feltételes forgalomba hozásra sem nyílik lehetőség, és hivatalos közleményt is csak a feltaláló adhat magáról, miután egy infarktust követően saját magát is ezzel kezelte. 

A professzor hiába pályázott állami támogatásért, végül maga teremtette elő az akkreditációhoz szükséges forrásokat, az illetékes minisztérium mégsem akarja támogatni a humánpolitikai vizsgálatokat. Egy amerikai milliárdos, aki a vakcinában gyógyult meg, 100 millió dollárt kínált érte, de a találmány nem eladó, Horváth István ragaszkodik ahhoz, hogy „ez ide tartozik Magyarországra, és itthon szeretnénk gyártani”. A prof álma még mindig az, hogy ez a készítmény eljusson minden rászorulóra, ha kell akár ingyen is, és azon gondolkodik, hogy nyugati segítséget használ fel a gyártás beindításához. 

Az előadást mindenkinek ajánljuk, egészségügyi szakembereknek, egyéneknek, akik szeretnék megismerni ezt a csodálatos vakcinát. Hisszük, hogy eljön az idő, amikor azok az orvosok, egyének, akik saját maguknak adták be, hivatalosan is elmondhatják pozitív tapasztalatukat, és teljes zöld utat kaphat egy magyar találmány, amely emberek millióinak életét hozhatja vissza.
Az előadás helye: Királykút, Székesfehérvár, Mikszáth Kálmán út 25.
Az előadás ideje: 2012. december 18. (kedd) 19.00-21:00 óra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése