2011. október 13., csütörtök

Kétségtelenül új korszak kezdődött 2004. december 5-én

Kövér László kései megvilágosodása

„2004. december 5-én új korszak kezdődött a magyarság életében” – mondta Kövér László 2011. október 11-én Pétervásárán.

Az Országgyűlés elnöke kijelentését, amelyről a Duna tévé híradója révén ország-világ értesülhetett, akkor tette, amikor az erdélyi Gyulakutáról érkezett székelyeket köszöntötte, akik a Heves megyei településen, visszaszerzett magyar állampolgárságukat szentesítő esküt tettek.

A Magyarok Világszövetsége elévülhetetlen érdemét közvetve elismerő kijelentés merőben új hang Kövér László részéről, hiszen ő, pár évvel ezelőtt egy lakossági fórumon még így nyilatkozott: A 2004. december 5-i népszavazás úgy hiányzott a magyarságnak, mint púp a hátáról!

Kövér László mostani kijelentése kései megvilágosodásának eredménye lenne, vagy csupán freudi elszólás?

MVSZ Sajtószolgálat
7307/111013
megjegyzés alább, a folytatásban

Kedves Fejérek,  fejéredő megyebéliek!

Az MVSZ legutóbbi sajtóhíre mellé kikívánkozik belőlem pár keresetlen mondat.
Mert közeleg az a nap. Hamarosan 7 éves évfordulója lesz annak, hogy a magyaroknak színt kellett vallaniuk abban, aminek egészen természetesnek kellett volna lennie, mondhatni: oly világosnak, mint a NAP!

S nem volt az. Egy jelentősebb "többség" otthon maradt. A többség nem volt képes felvállalni azt, amit nem erősít meg a hivatalos politika. Hányszor és hányszor hallottam a struccokat, hogy "nem kellett volna", "nem ez volt a módja", "nem jött el az ideje még", ... és mennyi, de mennyi ostoba, felelőtlen, szobatojás mondat és gondolat?!

A magam részéről azt, hogy - miután a FIDESZ kormányzás alatt sem született meg a teljesen egyértelmű és várva várt felelős döntés a tőlünk mesterséges országhatárokkal elválasztott nemzettestvéreink, honfitársaink állampolgárságáról - az MVSZ a népszavazást felvállalta és elindította, s a tükröt a saját közéletéből renyhén visszavonult magyar társadalom elé tartotta, azóta is az MVSZ egyik legkiemelkedőbb, legbátrabb és felelős kezdeményezésének tartom (akkor is, ha akkor még nem is voltam az MVSZ tagja). Hja, kérem, hogy ez a tükörkép nem is olyan szép, s ma már nem olyan kusza, hanem teljesen világos képet mutat arról, ami van, sőt, ami bennünk is van?

Nos ez az, ami az MVSZ népszavazás kezdeményezése nélkül még mindig nem volna ugyanaz! Bizony, A magyar társadalomnak és az "akkori" - a jelen rendszer foltozgatásába vetett hitet elnézve, lassan "aggkori" avagy "mindenkori" - politikus társaságnak erről már nem tanácsos kussolnia! S nekünk? Bizony, 2004 után is még többségben voltak, akik úgy gondolták 2006-ban, hogy alapvetően minden rendben van, s "csőcselékezték" még azokat is, akikre aztán hamarosan bőszen szavaztak. Amennyiben még mindig többség akarsz lenni, kedves olvasóm, akkor azonnal szólok: jobb, ha máris szégyelled magad! A többség, a bolsevizmus, a globalizmus felett elment, lement a nap. Ami megújulni képes, az már nem az arctalan, avagy zászlós, címkés többségből fakad.

Kiút mindig van. Csakhogy a kiút nem odafent, bizony, nem fent van, hanem idelent, azok között, akik nagyapáik és nagyanyáik mintájára elkezdték építeni, rendbe hozni, a mai rendszer rendetlensége és szertelensége alatt lerakódott vaskos "guánó"-sarakkal terhelt egyenes utakat ... egymással, egymás közt, egymáshoz, háztól házhoz, haza! Mert Haza, s hazavezető út is csak egy van. Egyetlen egy hun hon van, s az akkor alkot majd újra egészet, ha már bennünk is egy az egyben, egészségesen egészben van*.

Honfiúi szeretettel: Ferenc (az öreghegyi)

* szó- avagy igemagyarázatok: Haza: a ház, haza, hozzá, -hoz, -hez, -höz, húz szavak értelme sem véletlen cseng egybe, mint maguk a szavak (de csak magyarul); Hun: a hun hieroglif jele kör és múltbéli jelentése átvitt értelemben semmi (mint a nulla kör, vagy az ohne fosztó szó a németben, vagy az un- a latinban), egy (mint egy ember, egy nép a mai mongolban, s ahogy minden kelta-germán, latinos nyelvben ezen értelme a számnévben megmaradt, mint unus, una, uno, uni, one, ein, ... és lásd: unitárius, unit, ... szavak) és minden is (mint univerzum, ahogy egy felrajzolt végtelen jel és maga a kör jel is sugallja). Egy: tehát a hun és hon szavak sem véletlenül csengnek egybe, ahogy az egy sem véletlenül jelenti az égi egyet, ami a mindenségben is egy egész és égien, azaz egészségesen egész marad, amelynek része is lehet az, aki szerre őrzi azt az egyet, ami mindennek értelmet ad. EGY és AZ és IS és TEN. Avagy TENmagadban IS keresd azt AZ EGYet! Tartsd magad elé a tükrödet Te is rendszeresen. Úgy hívják, hogy ... hogy

LELKI  ŐS  MERET!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése