2018. március 25., vasárnap

Magyar géniuszok a jövő ifjúságának szolgálatában

A jövő generációját szolgálja a napokban megnyílt Magyar Géniuszok tárlat
Hegedűs Éva 2018-03-23 bejegyzése alapján a NEWJSÁG világhálós oldalról

Merjünk újra nagyok lenni – fogalmazta meg Széchenyi után szabadon dr. Boór Ferenc. A Fejér Szövetség képviselője ezzel a gondolattal utalt arra a több száz géniuszra, akiknek a gyökerei a Kárpát-medencében találhatóak. Őket mutatja be az a kiállítás, amely március 14-én, a nemzeti ünnep előestéjén nyílt meg a Cervinus Teátrumban.

Babák Mihály polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, a magyarság 1100 éves történelmének mértani középpontja szimbolikusan összefogja a magyar géniuszokat. De nem csak országosan, hanem települési szinten is van miről beszélni, hiszen nehéz számszerűsíteni azokat, akik az oktatás, mezőgazdaság, kultúra, tudomány területén előremozdították a város fejlődését. Az elődök jó példaként szolgálnak egy olyan világban, ahol főként a negatívumok kerülnek előtérbe. Véleménye szerint látnunk kell azt, hogy különlegesek vagyunk, és fontos, hogy az egyéni érdekek mellett a köz javát is szolgáljuk. 
Szenes János újságíró – a nemzeti ünnephez kapcsolódva – beszédében felidézte néhány ’48-as géniusz történetét. Személyes példaként említette, hogy apai és anyai ágon is vannak olyan felmenői, akik a vasútépítésben és a repüléstörténetben elévülhetetlen érdemeket szereztek. Emlékeztetett, Görgey Artúrt nem csak kiváló hadvezérként, hanem elismert vegyészként is számon tartották. Örömmel fedezte fel a tablókon Irinyi Jánost, Asbóth Sándort és Türr Istvánt, akik mellett kiegészítésül az idén 190 éves született Peres Sándor neve is elhangzott. 

A kiállítás ötletgazdájának üzenetét dr. Gál Erzsébet, a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány munkatársa tolmácsolta a hallgatóságnak. Elöljáróban elmondta, a 90 éves dr. Pálfi György jelenleg Szegeden él, és különösen a szívén viseli a vándorkiállítás sorsát. Aznapi beszélgetésük egyik végkicsengése pl. az volt, hogy a professzor nagy örömmel fogadta, hogy a tárlat visszakerült egykori szellemi műhelyébe. Elképzelése kiindulópontja egykor az volt, hogy a Kárpát-medence szülte géniuszokat közkinccsé tegye, és minél több köznevelési intézménybe eljuttassa.

A tudománytörténeti kiállítással kapcsolatban elmondta, az indíttatás 2005-ben, a békéscsabai vasútállomáson várakozva jött. Pálfi Györgynek egy feliratra tévedt a tekintete, ami az állomás 100 éves jubileumának állított emléket. Azonnal eszébe jutott, hogy az első magyar Nobel-díjas, Lénárt Fülöp ugyancsak egy évszázada kapta meg az elismerését, és hogy ezzel a ténnyel ellenben csak nagyon kevesen vannak tisztában.
– Kérdezhetjük, hogy honnan van ez a 330 név? Pedig az igazság az, hogy nem is ennyi, hanem sokkal több van. Ezért arra jutottunk a Fejér Szövetséggel közösen, hogy ehhez hozzá lehet tenni – vetítette előre. 

A Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete – Fejér Szövetség részéről dr. Boór Ferenc tudományos munkatárs utalt rá, a szervezet 2012* óta kezeli az anyagot. Azóta már 21 helyszínen fordult meg, Szarvas jelenti a 22. állomást. Hangsúlyozta, a tudományos munka főként a jövő generációnak szól, és bízik benne, hogy minél több oktatási intézmény megismeri a hónap végéig. Ezt követően ünnepélyes keretek között átadta Uhjár Zitának a kiállítás délkelet-magyarországi terjesztésére vonatkozó meghatalmazását. (* helyesbítés: újságírói félreértés, valójában 2016-tól)

– Teljesen magánjellegű kapcsolatból kifolyólag került ide ez a kiállítás. Egy beszélgetés során derült ki, hogy a Pásztói Patrióták is koordinálják a tárlat útját. Megkérdezték, hogy nem vállalnánk-e fel ebben a régióban a szervező munkát. Nagyon nagy lelkesedéssel indultunk útnak, és remélem, ennek a bizalomnak meg is tudok majd felelni – mesél meghatódva Uhljár Zita, az Aquarius 67 Alapítvány kuratóriumának elnöke a kezdetekről, hozzátéve, hogy folytatásként a járás több települése és erdélyi városok is nyitottak a tárlat fogadására.ű

A megnyitót Frankó Tamás harmonikaművész játéka, Posgay Nóra és Ökrös Dániel néptánc bemutatója, valamint Polák Ferenc színművész produkciója színesítette.



A szervezők ráadásként a gyerekeknek egy játékkal is kedveskednek. A résztvevőknek ki kell tölteniük egy tárlattal kapcsolatos feladatlapot, és bedobni a Cervinus Teátrumban elhelyezett ládába. Jutalomként kerámiák, történelmi vonatkozású könyvek, füzetek és szarvasi ajándéktárgyak várják őket.


 








Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése