2018. január 22., hétfő

Január 29-én nyílik meg Kaposvárott a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás (frissítve)

„Minden ország akkora, amennyivel hozzájárul az emberiség fejlődéséhez,
függetlenül attól, hogy a térképen mekkora terület jelöli helyét a világban.”
(Szentgyörgyi Albert)

Tisztelt Pedagógusok és Közművelődési Szervezők!
Tisztelt  Kaposvári Közéleti Szereplők és Polgárok!
Tisztelt Szerkesztőségek!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás első 2018. évi állomása Kaposvár. Ezzel a magyar géniuszok tárlata Fejér, Győr-Moson-Sopron, Pest és Nógrád megye után az Együd Árpád Kulturális Központ támogatásával Somogy megyében is megkezdi magyarságtudomány történeti körútját, amelynek a megyén belüli folytatása áprilisban, Fonyódon várható.
 Ezúton hívjuk meg Önöket  
2018. január 29-én (hétfőn) 17:00 órára a
Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás 
(7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 2., III. emeleti kiállító tér)

A nyugalmazott egyetemi tanár, Prof. Dr. Pálfi György által összeállított, s a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány gondozásában álló és többek között a Magyarok IX. Világkongresszusa által is ajánlott Tudománytörténeti Vándorkiállítás a Fejér megyei sikerekre alapozva Somogy megye központjában, Kaposvárott kezdi meg dél-nyugat-magyarországi vándorútját. A tárlat 2018. január 29.-től február 23.-ig lesz az Együd Árpád Kulturális Központ III. emeletén nyitvatartási időben, hétfőtől szombatig 10:00 és 18:00 óra között térítésmentesen látogatható.

Pálfi György üzenete
a képre kattintva megtekinthető
A mintegy 330 magyarországi származású személyt és azok világra szóló szellemi alkotásait bemutató „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás tartalmát Dr. Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján összeállított és A2 méretű tablóképekben kivitelezett és számos egyéb kiegészítő (szórólapokon terjeszthető, illetve a helyszínen egyedileg kiállítható) ismeretterjesztő anyaga alkotja. 

A szerző egyik kimagasló eredménye, hogy a Kétegyházán létrehozott - bátran kijelenthető, hogy világhírű - mezőgazdasági gyűjteményéből 1987-ig, az átadó ünnepségig, munkatársaival, hajdani tanítványaival közösen hozta létre Gödöllőn is, a Széchenyi István Egyetem kezelésébe tartozó - világ minden táján jegyzett - Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumot, miközben Kétegyházán az ifjúság körében folytatta tovább oktató-kutató műhelymunkáját. Elegendő megtekinteni csupán a Múzeum hivatalos honlapjának Kiadványok rovatát, hogy képet kapjunk Dr. Pálfi György alkotóerejéről. 

Már nyugalmazott egyetemi tanárként bővítette ismereteit a magyarországi származású tudósok világraszóló találmányainak és eredményeinek területén és alkotta meg lépésről-lépésre kiállítását. S minthogy hivatástudata hajtotta, nemcsak létrehozta a kiállítást, de számtalan általános-, közép- és felsőfokú iskolában, múzeumban és művelődési központban, belföldön és külföldön egyaránt szervezte évről-évre „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” címmel a kiállítását, tartott a magyar géniuszok tiszteletére évről évre több tucat emlékezetes és lebilincselő előadást.

Dr. Pálfi György tudományos igénnyel összeállított gyűjteményének gondozására és a bemutatásban történő közreműködésre a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítványt kérte fel, amelynek első elnöke volt.

Nem más, vagy mások, mint Dr. Pálfi György, az irigylésre méltóan "nyughatatlan" nyugalmazott egyetemi tanár tette a kiállítását közkinccsé, s teszi ím már 90 évesen ma is az Alapítvánnyal közösen a kiállítás fejlesztőjeként, tanácsadóként, s ha egészségi és erőnléti állapota engedi, rendkívül energikus előadóként is, mint hajdanán.

A kiállítás szervezői elkötelezett hívei a magyarországi származású géniuszoknak és annak a történelmi küldetésnek, hogy nemzetünk felemelkedése szolgálatában a magyarországi származású elődök és a jelenben élők szellemi nagysága iránti tiszteleten keresztül növelhető az utódok önbecsülése és tenni akarása.

„Mert vannak dolgok, melyeknek emlékezete nélkül nincsen jövendő”
(Kossuth Lajos)
A megnyitó menetrendje:
  • Berkesi Ágota kiállítás szervező köszönti a megjelenteket a házigazda Együd Árpád Kulturális Központ és
  • Oláh Lajosné alpolgármester asszony Kaposvár Önkormányzata nevében
  • Dr. Rosta István nyugalmazott egyetemi tanár méltatja a kiállítást, majd
  • Dr. Gál Erzsébet elnök a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány nevében tolmácsolja Dr. Pálfi György professzor üzenetét, majd a tárlatot
  • Dr. Boór Ferenc egyetemi tudományos munkatárs, a Tudománytörténeti Vándorkiállítás ügyvivő koordinátora nyitja meg.
A megnyitó után rövid tárlatvezetést tartanak az Alapítvány és a Fejér Szövetség képviselői.


http://www.fehervartv.hu/video/index/18225
A Fehérvár TV tudósítása a Vándorkiállítás
2016. november 7.-i megnyitójáról a képre kattintva látható
A vándorkiállítás a Fejér Megyei Mérnöki Kamara támogatásával Székesfehérvárott, a Civil Központban a 2016. november 8-án a "20 éves a Fejér Megyei Mérnöki Kamara" ünnepség társrendezvényeként indult útjára. 2017 nyarán Győr-Moson Sopron megyében, a Nagycenki Széchenyi István Múzeumvasút kiállítótermében, majd a Fejér megyei vándortárlattal párhuzamosan a Budapesti Műszaki Egyetem Gyártástudomány és -technológia Tanszéke G. épületi aulájában a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében és a Műegyetemi Nyílt nap részeként is látogatható volt. A 2017. év pásztói megnyitója után a 2018-as évben Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítása egyidejűleg három megyében, Fejér, Nógrád és Somogy megyében Észak-Kelet-Magyarországtól Dél-Nyugat-Magyarországig egyidejűleg szólítja meg a tanulók és diákok ezreit, az oktatás, a közművelődés és a tudomány műhelyeit. 

A  szervezők kezdetektől hirdetett, határozott célja és térítésmentes felajánlása, hogy minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben és művelődési központban néhány hétre látogathatóvá tegyék a „Magyarországi származású tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás anyagát mind a fiatalok, mind pedig szüleik és az érdeklődő felnőttek, pedagógusok számára is.

A vándorkiállítás 2018. január-februárjában a következő helyszíneken lesz látogatható:

  1. 2018. január 29.-től február 23.-ig a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ (7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 2.)
  2. 2018. február 1.-től március 10.-ig a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum (3170 Szécsény, Ady Endre út 7.)
A Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a terjesztő szervezetek, a Fejér Szövetség és a Pásztói Patrióták tisztviselői az egyes helyszíneken a vándorkiállítás megnyitóján ugyancsak térítésmentesen vállalnak tárlatvezetést és igény szerinti kiméretben előadást. 
Előzetes jelentkezéseket a vándortárlat fogadására (jelenleg 2018. március eleji időpontoktól)
  • a Fejér Szövetség <fejerszovetseg@gmail.com> címén és/vagy
  • a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány <karpat.medence2012@gmail.com> címén illetve.
  • Észak-Kelet-Magyarországról a Pásztói Szabadidő SE <muzslaci@gmail.com> címén várjuk.
A vándorkiállítás állomáshelyeinek időegyeztetését az alábbi szervezők végzik.
Kapcsolat: Simon Irén, +36309693932 és Sajó Mária, +36205527370
illetve Észak-Kelet-Magyarországon Parádi László, +36306868995 és Forstner Antal, +36309349480

A vándorkiállítás történései és legfrissebb hírei az állandó hírrovatunkban olvashatók: Magyarságtudomány 

Bizalommal az ősi erényben:
Dr. Boór Ferenc elnök, társelnök, a vándorkiállítás ügyvivő koordinátora
Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete - Fejér Szövetség
Személyes fogadóóra előzetes bejelentkezéssel minden pénteken 17-19 óra között az Alba Mária közéleti műhelyben, Székesfehérvár, Koronázó tér 4. I. em.
fejerszovetseg@gmail.com, www.fejerszovetseg.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése