2016. április 28., csütörtök

Vendégünk a KIRÁLYKÚT EMLÉKHÁZBAN Fehér Farkas, aki már csak a távolságokkal harcol

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Mónus József: Íjaimmal harcolva a múlt tiszteletéért 


Mónus József, a Fehér Farkas
A 318. Hétvezér Est vendége egy világhíres magyar lesz. Mónus József többszörös világbajnok tradicionális távlövő- és harci íjász. Európában egykoron így könyörögtek „a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket". Ma a világon Kelettől-Nyugatig ismét tisztelik a magyarok nyilait. Igaz most másképpen parancsolnak tiszteletet az ősök útját járó hagyományőrző íjász kiválóságaink, - akiknek „nyílvesszője zúgva száll, célba biztosan talál”, - mint Atilla Nagy Királyunk idején. Idehaza, a Kárpát-medencében sincs szinte senki, aki ne ismerné Mónus József és Kassai Lajos nevét. Bár mindketten íjjal érték el sikereiket, de a távlövő harci íjászat és a lovas íjászat, két egymástól teljesen különböző „műfaj”. A közös bennük az íjon és nyílvesszőn kívül az az elhivatottság, amit leírni röviden nem lehet másképpen talán, mint létforma, életforma. Közös bennük az is, hogy a győztes jogán újból és újból megmutatják a világnak mit hoztak magukkal őseiktől a magyarok.

2016. április 24., vasárnap

820 éve hunyt el III. Béla apostoli magyar király (videóval frissítve)

Kedves Honfitársak!

2016. Szelek (április) hava 23. napja, a régi és az új naptárak szerint is Béla napja.

2016. április 23-án, III. Béla apostoli magyar király elhunytának 820. évfordulóján emlékezett meg a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete - Fejér Szövetség III. Béla apostoli magyar királyról és Antiochiai Anna királynéról Székesfehérvárott, a Nemzeti Sírkert és Emlékhely területén, a két királyi méltóság mindmáig jelöletlen - ám ez alkalommal jelölt - síremlékénél. Nekik szólt
e napon - még csendesen - a fanfár királyainkért Székesfehérvár Koronázó terén, s gyúltak mécsesek  a síremléken.

2016. április 23., szombat

Kegyeleti szertartás a fehérvári koronázó templom területén (a Romkertben)

Kegyeleti szertartás III. Béla halálának 820. évfordulós napján

Tisztelt Honfitársak!
Tisztelt Szövetségesek!

Ezúton értesítünk és hívunk Benneteket a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezete – Fejér Szövetség rövid, csendes kegyeleti szertartására, melyet III. Béla elhalálozásának 820. évfordulójának napján,

2016. április 23-án, szombaton 16:30 és 17:00 között tartunk
a hajdani Koronázó Bazilika (Romkert) területén
III. Béla apostoli magyar király és Antiochiai Anna magyar királyné emlékének tiszteletére.

2016. április 22., péntek

László György könyvbemutatója a Hétvezér Estén

Ha kedd, akkor Hétvezér Est… 

László György: Sikoly a Vércsekő alatt 
 
A 317. Hétvezér Esten László György (1946 – ) erdélyi költő, író, műfordító lesz a vendégünk, amely alkalommal a legújabb könyvét mutatja be szerző , a „Sikoly a Vércsekő alatt” című filmregényét. László György termékeny művész, akinek tucatnyi műve olvasható. Ars poeticája a hagyományőrzés és a nemzetszolgálat jegyében körvonalazódik. Kalotaszeg szerelmese „civilben” népdalénekes is, költői előadóestjein sokszor lepi meg közönségét kalotaszegi népdalokkal. Mára már iroda-lom lett az irodalomból? Öncélú játék, amely már nem vállal fel hagyományos, netán tán örök értékeket? Nos, aki veszi magának a fáradságot, hogy szívós, kitartással és kifinomult ízléssel keresi, ebben a szellemileg, művészetileg is kifacsart világunkban az igazi, örök érvényű szépet és jót, azoknak egy jó hír. László György legújabb kötete körükben sikerkönyvnek fog számítani. 

2016. április 18., hétfő

Három éve történt a "Tavaszi vetés" Kajászón

Három éve történt ... 2013. április 19-én ... a Tavaszi Vetés

"NFA kontra KAJÁSZÓi közember" per SZOLIDARITÁS szla: 1.180.136Ft  < 1.5+1.5 mFt
2012.10.17-2013.04.19. tartó kajászói lázadás
utolsó akciója volt a Tavaszi vetés
(a képre kattintva a képes beszámoló
)
Három éve Kajászón a helyi Gazdatanács úgy döntött végül, hogy megműveli azt a területet, amelyet az NFA és a volt bérlő is a törvénytelenségeiket titokban elsimítandó parlagon hagyott.

Három éve történt az a vetés, amely semmilyen kárt nem okozott, csak hasznot hozott. Hasznot hozott még annak is, aki bosszúból olyat tett, amilyet addig Magyarországon talán még senki, s talán sohasem látott, legalábbis évszázadok óta erre példát felhozni senki sem tudott. S három év után a Kúria döntésével megszületett a döntés, az elmarasztaló.

2016. április 17., vasárnap

Búcsúzunk Tőled, drága Testvér!

https://www.youtube.com/watch?v=ZhpqU5udg3E
Fetzer János
a MAREVOSZ alapító elnöke
a TAHSZ főszervezője
az MVSZ és a Fejér Szövetség tagja
élt 69 évet
a képre kattintva hallható egy 3 évvel ezelőtt készült felvétel,
ahol róla és egyik legjelentősebb kísérletéről beszéltem

2016. április 15., péntek

Második alkalommal lesz vendégünk Molnár V. József, Magyar Örökség díjas néplélek- és néprajz-kutató

Egy ember, aki a lélek
Isteni pozitívumában él 
Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Molnár V. József: Pünkösd pirosa

Molnár V. József 2016. Szelek Hava (április) 19. napján második alkalommal lesz vendégünk, ezúttal a 316. Hétvezér Esten. Korábbi előadásában, amelyben a tavaszi nap-éj egyenlőség kapcsán, az élet örök megújulásáról, a magyarok Trianoni keresztre feszítését jelentő golgotai sorsáról is szólva hitet tett, hogy lesz nemzetünknek, népünknek húsvétja, föltámadása. Mostani előadása Pünkösdről, Pünkösd pirosáról szólva megmutatja azt, hogyan kapcsolódik nemzetünk, népünk húsvétja, föltámadása, a pünkösdi ünnepkörhöz. Ahhoz az ünnepkörhöz, amelynek gyökerei szinte minden nép kultúrájában fellelhetőek. Pünkösd a magyar nép kultúrájában olyan mélyen gyökerező ünnepkör, hogy visszavezethető a kereszténység előtti időkre, s még annál is távolabbra. 

2016. április 14., csütörtök

Meghívó a 7. Botond Napi Vásárra (első körlevél)

https://www.youtube.com/watch?v=xyo1iiB7zWY
Kedves Barátaink, Honfitársaink, Nemzettársaink, Szövetségeseink!
"Fejér" termelők, kézmívesek, közreműködő fellépők, hagyományőrző közösségek, szervezetek, táncosok és népzenészek! 

Nem akármi készül 2016. május 22-én, Vasárnap, Maroshegy keleti kapujában, a Vásártéren! 

A Fejér Szövetség ez évben is megrendezi hagyományos vásárát, és most is rendkívüli újdonságokkal! A vásár fő célja már a 6. vásáron is Fejér megye hagyományőrző közösségeinek, szervezeteinek, egyesületeinek és családtagjainak, barátainak találkozója volt. Ez is marad, amint az is, hogy a vásár egyik fénypontja lesz a nap közepén, 14 órakor felcsendülő harangszóval összehívott fejér megyei magyarok (meghívott közösségek képviselőinek) részvételével és köszöntőjével megáldott 

2016. április 7., csütörtök

Immár valóban a harmadik alkalommal lesz vendégünk Born Gergely

Ha kedd, akkor Hétvezér Est
Born Gergely: A magyar néptánc titkos üzenete – Ősvallási tartalmak a magyar néptáncban III.

Honlapunk rendszeres olvasói már értesülhettek arról, hogy Born Gergely ez év február 09-re tervezett előadása új időpontban kerül sorra. Az új időpont április 12.-e. Tekintettel arra, hogy az előadás – az időpontját kivéve, - mindenben megegyezik a honlapunkon, február elején megjelent előzetes ismertetőben leírtakkal, elég lenne most erre hivatkozni. Azonban úgy gondoljuk, hogy olvasóinkat, vendégeinket és természetesen az előadót is illendő megtisztelni azzal, hogy hivatkozás helyett, legyen megismételve itt a korábbi ismertető, beharangozó.

Tehát a 315. Hétvezér Esten Born Gergely lesz a vendégünk, ezúttal harmadszor, a  tavalyi évben, ezzel a címmel megkezdett  előadás-sorozatának folytatásaként.