2016. szeptember 26., hétfő

Szkíták és hunok Nyugat-Indiában

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Aradi Éva: A belső-ázsiai kultúrák és vallás hatása a hunokra és magyarokra

Az előadás ideje: 2016. szeptember 27. kedd 19.00 óra
Az előadás helye: MissTee Teabolt, Szfvár, Ady E. u. 32. I. em.

Második alkalommal lesz vendégünk, a soron következő 338. Hétvezér Esten Dr. Aradi Éva indológus – keletkutató, a Janus Pannonius Tudományegyetem Ázsia Központja tanára, az indiai Ramayána Társaság és a Kőrösi Csoma Társaság és a Magyarságtudományi Intézet tagja. Az 1956-os forradalomban, diákként vállalt szerepéért kizárták az ország összes egyeteméről. Majd tíz évvel később a politikai nyomás enyhülésének köszönhetően visszavették az ELTE-re, ahol angol-magyar szakon végzett. Férjhez ment és a közgazdász férjét Indiába, Bombay-be helyezték. Így ő is nyolc évet töltött Indiában. 1976-ban szerzett újabb diplomát a Bombay-i Egyetem Indiai Tudományok Főiskoláján, hindi nyelvből és indiai tudományokból (történelem, irodalom, filozófia, vallástörténet). Hazajövetelük után 1978-ban doktorált az ELTE-n indiai irodalomból és hindi nyelvből. Közel negyven éve foglalkozik magyarság-eredetkutatással, elsősorban indiai források alapján és elsősorban a fehér hunokkal kapcsolatban, akikről Indiában sok forrás található. Indhira Gandhitól 1975-ben kapott állami kitüntetést majd 1993-ban Shankar Dayal Sharmától, India akkori államelnökétől úgyszintén Nagydíjat, India kultúrájának magyarországi terjesztéséért. Előadásokat tart India kultúrájáról, álljon itt egy példa a  Magyar Indiai Baráti Társaság honlapjáról.  
A fehér hunokról több forrás maradt fenn, mint az ázsiai (azaz „fekete”, tehát az Attila által vezetett)
hunokról. Igaz, hogy a heftalitákról nincs római forrás, de ezért bőven kárpótolnak a kínai, indiai, perzsa, görög, bizánci, sőt arab források. Ezek a munkák három részből tevődnek össze: egyrészt szanszkrit, prákrit és páli nyelvű irodalmi források, mint pl. a híres indiai „tankönyvek”, a Puránák, melyek nem zárultak le első leírásukkor, hanem a tudományok fejlődésével, vagy a történelem előrehaladtával kiegészítették azokat. az úgynevezett ázsiai 0tehát az Attila által vezetett hunoknak, mind a heftalitáknak, azaz a fehér hunoknak sorsszerű küldetésük volt az emberiség történelmében. Szinte katalizátorként hatottak, míg az előbbiek hozzájárultak a Római Birodalom bukásához, az utóbbiak alaposan legyengítették az ókor két virágzó államát: Perzsiát és Indiát. Indiában az előzőleg erős központi hatalommal rendelkező Gupta-királyság többé már nem tudta visszaszerezni régi területeit, s így Észak India több kisebb, egymással csatázó monarchiákra bomlott. A fehér hunok, miután Kr.u. 425-ben átlépték az Oxust (Amu-Darja), elfoglalták előbb Kashgáriát, majd Szogdiát, s Baktria meghódítására törekedtek. Baktria egy része ekkor Perzsiához tartozott, ahol az erőskezű Szászanida-dinasztia uralkodott. Az 5. század közepétől száz éven át folyt a harc a fehér hunok és Perzsia között; váltakozó szerencsével, de végül is a fehér hunok nagy területet szakítottak le az ókori birodalomból. Baktriát elfoglalták, sőt főhadiszállásukká tették s ezt későbbi indiai bukásuk után is még évtizedekig megtartották. Majd  Gandhára következett /ma Pakisztánban van/, utána Káshmír és a Pandzsáb és végül szinte lerohanták Észak-¬Indiát, majd kb. Kr.u. 470-re a szubkontinens fele az övék lett, ezt onnan tudjuk, hogy Gvaliorban és a Malvai területen is találtak fehér hun pénzérméket, márpedig ez a két hely igencsak India közepén van.  
Dr. Aradi Éva, aki egy életre eljegyezte magát az indiai kultúrával 
és eredeti nyelven kutatja az eredeti forrásokat indiai tudós barátai segítségével ma is élő indiai kapcsolatokkal rendelkezik, számos könyvet is írt ebben a témában. Ismerve az előadót,- hiszen nem először fog Hétvezér Esten előadást tartani - biztosan állíthatjuk, hogy egy autentikus, érdekfeszítő, színes előadás részesei leszünk. 

Szeretettel várunk mindenkit, akit szeretné jobban megismerni őstörténetünk egy hatalmas sokszínű kultúrába beágyazódott keleti gyökereit. 



Az előadás ideje: 2016. szeptember 27. kedd 19.00 óra
Az előadás helye: MissTee Teabolt, Szfvár, Ady E. u. 32. I. em.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése