2016. július 28., csütörtök

Törvénylátó napok Székesfehérvárott - a Magyarok IX. Világkongresszusa Nyitókonferenciája és zarándoklat Nagyboldogasszony napján

Hajdan, mikor még Magyarország Európa vezető hatalma, az európai kereszténység apostoli királysága volt, Nagyboldogasszony napja nem csupán a legnagyobb ünnepnap, de törvénylátó nap is volt. Zarándokok és törvényhozók találkoztak Szent István és Szent Imre sírjánál, hogy a magyar jövőért imádkozzanak, böjtöljenek és a magyar nemzet érdekében törvénykezzenek.

Idézzük csak, hogyan is emlékeztek még 1818-ban a Székes Királyi Fejérvár törvénylátó napjaira, a' Magyar Ország' Gyűléseire és a' Nagy Aszszony' ünneplésére:



14 órától 4 útvonalon (az Aranybulla emlékműtől, a Bory tértől, a ráchegyi és farkasvermi körforgalomtól) veszi kezdetét a zarándok menet és
16 órától a Felsővárosi Általános Iskolában épített Fejér kemencénél tartanak
Nagyboldogasszony Napi új kenyér- és borszentelést,
hogy
16 óra 45 perckor a Hotel Magyar Király Szálló előtti téren találkozzanak a zarándokok és a világ magyarjainak küldöttsége, s együtt tegyék meg Székesfehérvár Fő utcáján a zarándoklat végső szakaszát a hajdani koronázó templom romjait őrző Romkerthez, s tartsák meg közösen
17 órától a Koronázó téren a
Nagyboldogasszony Napi Kegyeleti Szertartást!

Folyamatos hírek és tudnivalók Zarándoklat 2016 címszó alatt olvashatók a honlapunkon. Az eseménynek azonban nem csupán a Magyarok Világkongresszusa - bár összetartó szerepe elvitathatatlan - teremt egyedi különlegességet, hanem az is,
  • hogy a Chemez Farkas vezette Lovas Betyár Hagyományőrző Közösség délvidéki zarándoklatát a Hunyadi lovas zarándoklathoz csatlakozva, Fehérvár délvidéki utcaneves városnegyedébe, Ráchegy körforgalmába érkezve folytatja velünk közösen lóháton, hogy a Szent Anna réten megépítendő Szent Anna kápolnához a Jóisten támogatása mellett helyi támogatókat is nyerjen,
  • hogy a felvidéki Párkány községből, Székelyföldről, Délvidékről és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyulafehérvári otthonából is jelezték részvételi szándékukat, ifjak és gyermekek csatlakoznak a zarándoklathoz, hogy Szent István síremlékénél gyakoroljanak halálának évfordulóján kegyeletet,
  • hogy a Zarándoklat befejező, a kenyér- és borszentelést követő útvonala a felsővárosi fejér kemencétől a Királykút – Mikszáth K. u. – Szekfű Gy. u. – Várkörút – Marosi A. u. útvonalon a Hotel Magyar Király Szálló előtti térre, majd onnan a Fő utcán haladva, Fehérvár Országalmáját megkerülve érkezik a Koronázó térre,
  • amely menetet a Szent Korona valósághű másolata és 64 vármegye zászlajai vezetik fel,
  • hogy a zarándoklat során Vesztergám Miklós tárogató szava szól, s  a Kegyeleti Szertartáson Bálint Natália énekel, s a Magyarok Világszövetsége elnöke, Patrubány Miklós szól a nemzethez.

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése