2016. július 15., péntek

M E G H Í V Ó

A"Justice for Hungary" két történelmi óceán átrepülés, 1931-ben és 1981-ben című, repüléstörténeti jubileumi kiállításra

Németh Zsigmond
Kicsivel több, mint egy hónappal ezelőtt a 324. Hétvezér Est vendége volt Németh Zsigmond óceánrepülő pilóta. Ezen az esten, az Országzászló téri előadás hallgatósága megismerhette Németh Zsigmond óceánrepülő pilótát. Azt a Németh Zsigmondot, aki 35 évvel ezelőtt, 1981-ben, Krug László társával megismételte az 1931-es Endresz György és Magyar Sándor páros legendás óceánrepülését egymotoros kisgépével.
Németh Zsigmond 2004-ben az Egyesült Államokból haza költözött, azóta szinte folyamatosan járja az országot.  Előadásain, az általuk 1981-ben - Endreszék repülésének 50. évfordulóján megismételt, - óceán átrepülés részleteibe avatja be hallgatóságát. Lehetőséget kaptunk Németh Zsigmondtól, hogy ennek a rendkívüli eseménynek – amely nem csak sport- és repüléstörténeti különlegesség, mint azt sokan próbálják még ma is, úgy mint 1981-ben, ennek beállítani - a jubileumi évfordulóján, azaz a 35. évforduló alkalmából, Székesfehérváron egy kiállításon mutassuk be szélesebb közönségnek ezt az alapvetően politikai indíttatású tiltakozás által vezérelt, megismételt óceán átrepülést. A tiltakozás célja akkor – 1931-ben – és 50 évvel később, 1981-ben is változatlan volt. Felhívni újból és újból a nagyvilág, a nemzetközi közvélemény figyelmét arra a nemzetközi- és emberjogi igazságtalanságra és nonszenszre, amit a történelem lapjaira a trianoni békediktátum címen jegyeztek be.

Horthy Éva
A kiállítást Horthy Éva, Horthy Miklós Kormányzó unokahúga nyitja meg, aki maga is következetes képviselője annak az álláspontnak, hogy ezt a diktátumot, történelmi igazságtalanságot elfogadni nem lehet. Nem, nem soha. 

Feltétlenül meg kell említeni ebben az ismertetőben azt, hogy ez a kiállítás nem jöhetett volna létre a komáromi székhelyű Endresz Csoport Egyesület nélkül, akik azzal a céllal működnek és dolgoznak, hogy az 1931-es Endresz-Magyar – páros történelmi óceán átrepülés emlékét és céljait ápolják napjainkban is. Túl ezen az Endresz Csoport Egyesület azon munkálkodik, amit zászlajukra tűzve, mint vezérlő elv és cél így fogalmaztak meg: „Csak a múltat ismerve épülhet a jövő”.

Székesfehérvár Koronázó-tér 4
Ez a kiállítás is ezt a célt szolgálja, amelyre ezúton 
is minden érdeklődőt szeretettel hívunk!

A kiállítás megnyitó időpontja: 2016.július 19. kedd, 
17.00 óra
Helyszíne: Székesfehérvár, Koronázó-tér 4. I. emelet,
a Fejér Szövetség székhelye, Alba Mária Közéleti Műhely 
és Örökségbolt

Fejér Szövetség, Sajtószolgálat




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése