2016. június 5., vasárnap

Boór Ferenc beszéde Székesfehérvárott, a HVIM Trianon megemlékezésén (frissítve)

http://www.fehervartv.hu/video/index/16775
Fehérvár TV Híradó 2016.06.04
a képre kattintva hívható
Mind a Fejér Megyei Hírlap (nyomtatott sajtóban), mind pedig a Fehérvár TV hírt adott és az utóbbi tudósított is a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom ezévi megemlékezéséről, amelyen mind a Fejér Szövetség, mind a Magyarok Világszövetsége, mind pedig az Új Magyar Gárda és más nemzeti érzelmű civil szervezetek megyei tagjai is képviseltették magukat. A pártok képviselői közül csupán a Jobbik tagjait véltük felfedezni.

https://www.youtube.com/watch?v=mGHDc6nYeZA
Egy összeállítás a megemlékezésről
a képre kattintva megtekinthető
A megemlékezésen a HVIM felkérésre Dr. Boór Ferenc, a Fejér Szövetség társelnöke, a Magyarok Világszövetsége Fejér Megyei Szervezetének elnöke kezdte a beszédek sorát (amely valamely oknál fogva említésre sem került, vagy gyakorlatilag teljesen megvágva szerepel az eleddig elérhető videó felvételeken).

Teljes terjedelmében a beszéd (egyelőre csupán) itt olvasható:

Dr. Boór Ferenc beszéde Székesfehérvár Országzászló terén 2016. június 3-án, a HVIM Trianon megemlékezésén

Tisztelt Emlékező Honfitársak!

Minden igaz magyar embernek fáj még Trianon - 96 éve fáj. 

1920. június 4-én Magyarországot kegyetlenül felnégyelték. Felnégyelte az Európát hatalma alá kényszerítő szervezett, s mára intézményesített bűnözés.

Hogy történhetett ez, kérdezhetnénk, miközben 1918. november 3-án, a páduai tűzszüneti egyezmény idején egyetlen idegen katonai alakulat sem tartózkodott Magyarország területén, míg a környező országok hadseregeivel szemben a határokat messze megvédeni képes önálló magyar hadsereg teljes fegyverzetben határainkon belül állomásozott. S, bizony, a császári és királyi kötelekben harcoló hadosztályaink messze határainkon túl állomásoztak még és a legkevésbé sem vesztesként A Magyar Királyság seregeit nem fegyverezte le külső ellenség. A Magyarország elleni gyilkossági kísérlet sikeréhez nélkülözhetetlenek voltak a nemzet- és hazaárulók, a károlyi, szamueli és kón kun béla férgek, a magyarul beszélő vörös inges és fehér galléros aljasok. Közülük egyeseknek – hogy mást ne említsünk: a jutalmul hosszú életet megélt Károlyinak – máig szobra díszíti a parlamenti kirakatot.

Ne legyenek kétségeink, amit Trianonban elkövettek, s máig nem vontak vissza, nemzetgyilkossági kísérlet volt, de a magyar nép történetében a legkevésbé sem első és nem is az utolsó. Trianonban a gyülekezet döntése három NEM volt. NEMet mondtak ott a világi szentségre, amit Isten teremtett, mint egy Kárpát-medencei paradicsomot. NEMet az apostoli szentségre, amit Atilla megannyi turul-házi örököse, mint a Szent Korona Országai, avagy Apostoli Magyar Királyság alkotott, és NEMet az emberi szentségre, arra, amely számos nemzetnek öntudatot, önrendelkezést, nemzeti létet és jövőt biztosított.

Hiszen – hogy ne is menjünk az időben messzebb – a Turul-ház honvisszafoglalásakor még nyíltan is kimondatott, hogy

„decretum ... Ugros eliminandos esse”
„rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak”

Nem volt az utolsó sem, hiszen mikor kiderült, hogy a szabadkőműves eszmék által is támogatott 1956-as forradalom nem az előre megírt forgatókönyv szerint folyt, a pénzhatalmak által már messze kézben tartott európai „hatalmasok” hagyták, hogy kivérezzék az emberiség számára máig példaértékű forradalom.

Zeng, máig zeng Trianon: Divide et impera! – Oszd meg és uralkodj!

S a nemzetgyilkosság alatt ma mit is tanulhatnak hazánkban a fiatalok? Trianont? A trianoni nemzetgyilkosságot, vagy a soha senki által sem bizonyított, azonban a múlt század elejétől, már a második világháború előtt is 6 milliósra duzzasztott, s lassan már meg sem kérdőjelezhető és egyetlen nemzet által kisajátított „élve elégettetést”, mint soha meg nem bocsáthatót?!

Trianon, s a Trianonra hivatkozó párizsi döntés egy a legkevésbé sem vesztes állammal szemben hozott békediktátum volt. A legaljasabb háttérhatalmi szándék volt az, ami ilyen döntést martalócokkal kétszer is meghozathatott. Ne hagyjuk, nem hagyhatjuk elfedni és elfeledtetni a könyörtelen valóságot!

Tanúskodnak a nem magyar államférfiaktól származó ismert nyilatkozatok: 
Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében: "Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot"
Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke: "Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között." 
André Tardieu háromszoros francia miniszterelnök „A béke (La paix)” című könyvében: "Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében."
Herbert Henry Asguit, 8 évig angol miniszterelnök, 1925-ben: "Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye."
Lloyd George angol miniszterelnök 1929. október 7-én: "Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt." 

Trianon azonban akkor még nem az önfeladásról szólt, hiszen katonai háborúval megtörni a magyar nemzetet lehetetlen volt. Magyarország mintegy két évtized alatt feltámadott felnégyelt állapotából, s a király nélküli, Horthy Miklós kormányzása melletti Apostoli Magyar Királyság 1937-re Európa 5. legerősebb állama volt, amely senkinek nem tartozott. Amelynek olimpikonjai a berlini olimpián nem lengették karjukat a legfelső dobogón. Tették ezt sokkal inkább a francia és angol olimpikonok. 1936-ban a berlini olimpián Elek Ilona, Zombori Ödön ugyanúgy nem emelte Heil Hitler köszöntésre kezét, ahogyan 1938-ban a berlini Opera díszpáholyában a magyar kormányzó sem, holott Magyarország Németország szövetségese volt. Szövetséges, nem talpnyaló.

A második nagy háború után, a „párizsi békében” jutalmat kapott a köpönyegforgató, s az összeesküvés áldozatául a hajdan hatalmast, az egyetlen lehetséges szövetségben tisztességesen harcolót jelölték, a testvérként keblein nevelt és növelt, majd kívülről ellenünk uszított nemzeteket gondozó Apostoli Magyar Királyságot. S ma már ott tartunk, hogy nem a zsidóüldöző elfajulók, hanem éppen a trianoni bábállamokból idemenekült zsidóknak is páratlanul menedéket nyújtó Magyarország az, amely az Unióban tömeges mészárlással vádolható. Vajon mely tananyagból vizsgáztatnak a holo-professzorok? Hogyan lehetséges az, hogy még mindig fennáll mindaz, amit egy elfajult világnézet alkotott e név alatt: Trianon?

Pálóczi Horváth Ádám által lejegyzett kuruc népdal válaszol: 

"Vezettessed magadat szem-bekötve, vakon,
Elfajult testvéridtől csinált ál-utakon,
Kik őseink hamvait rútul megtapodták,
Arany szabadságunkat aranyon eladták.

Menj, add egy olyan kézbe, szabadságod fékit,
Mely egyszer úgy betöltse a balsors mértékit,
Hogy megérezd, amit még sokan nem éreznek:
A szabadság, s a rabság, miben különböznek!" 

A csendes, álnok mérgezés hatékonysága messze meghaladja a szégyent, a gyalázatot, amit a csonkítás okozott. A kezdet neve Trianon. A második világégés során elszenvedett katonai vereség, az ország mesterséges szétdarabolása – ha páratlan gyalázat is volt – messze eltörpül ahhoz képest, amit a valóságot hamissággal átitató métely, a belső féreg vagy méreg nemzetünk testében máig fokoz, ha lassan is ható. A magyar lélek elleni háború az, ami máig fenntartja Trianont, az intézményesült magyar gyalázatot.

Nem hagyhatjuk hamissággal fedni a valóságot! Nem Németország, sem nem valamely háttérhatalom adta vissza akkor sem, s nem is adja vissza a jövőben sem más, amit Trianon csonkolt. A magyar nemzet vívta ki maga magától –vérontás nélkül, mint korábban megannyiszor – miután megcsonkolva is feltámadt poraiból – mondta volt Horthy Miklós, az utolsó igaz kormányzó!

Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Igaz Magyarok, kiknek még mindig fáj és egyre jobban fáj, tudom, Trianon! Kiknek mindaddig fájni fog, míg a magyar nemzet igazsága, Magyarország egészsége helyre nem állíttatott!
Emlékezzünk, ahogy Garay János mondta volt: 
„…csak törpe nép felejthet ős nagyságot, csak elfajult kor hős elődöket. A lelkes eljár ősei sírlakához, s gyújt régi fénynél új szövétneket.” 

Azon a téren emlékezünk most, amelyen 1936. május 24-én, a Bethlen István, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint és Wekerle Sándor által fémjelzett Horthy Magyarországa Országzászlót avatott. S a 80. évfordulón a Fejér Szövetség sajtónyilatkozata és – reményeink szerint – a városvezetés által a holnapi napra ígért szándéknyilatkozat is e tér, az Országzászló tér, a Rimanóczy Gyula által tervezett fehérvári Ereklyés Országzászló helyreállításáról szól.

Mi, helyi, fehérvári, megyei hazafik, avagy „patrióták” és velünk együtt érző polgárok, támogatók, helyi közösségek, csapatok, mit tehetünk azért, hogy unokáink elmondhassák: Magyarország feltámadott?

Ne várja, ne higgye senki, hogy az igazságos egészség nélküle, személyes kiállása nélkül helyreállítható! Erre a reménységre már nem kárhoztatható a közelgő 100. évforduló. Azelőtt kell megtagadnunk, megsemmisítenünk a gyalázatot, mielőtt azt vesszük észre, hogy rég meghaladott, mert ezernyi apró megalkuvással magunk írtuk felül, teljesítettük túl, ami Trianon volt!

Ne engedjük a valóságot, a valós történelmet hamissággal, áltörténelemmel el- és lefedni, ahogy nem is hagytuk ezt itt, Székesfehérvárott! Akkor sem, mikor tiltakozásunk egyedüli volt. Mikor a koronázó bazilika romjait, romkertjét lefedő betontér terve még érvényben volt.

Ne hagyjuk a helyén valót helytelenre cserélni,
  • ahogy nem hagytuk, hogy bármilyen pályázati terv eltüntethesse Magyarország első virágóráját e térről
  • és szökőkutakkal, led-indákkal övezett zászlósorral helyettesítsék az eredeti fehérvári Ereklyés Országzászlót, amelyért az azóta már e téren emléktáblát nyert Marosi Arnold is tollat ragadott!
Ne hagyjuk, hogy ne legyenek a dolgok helyénvalók,
  • hogy a Városháza elől átgondolatlanul és helytelenül idepakolt, a Magyarország Alaptörvényében is elítélt korszak által „mártírrá” nyilvánítottaknak emlékművet állító, úgynevezett „nyitott könyv” ezen a téren maradhasson,
  • hogy az összetartozás ünneplési vágy hamiskás képzete fedhesse el, amit Magyarország felemelkedésének utolsó korszakában hirdetett 3000 települési Országzászló:
Vesszen a gyalázat, vesszen Trianon!

Köszönöm, hogy meghallgattak, s hogy elmondhattam, amit gondolok.

A megemlékezés egy (székely hazafiak fogva tartása elleni) tüntető és szolidaritási menettel folytatódott  és Szent István király lovasszobrának koszorúzásával zárult.
 
https://www.youtube.com/watch?v=HhuX7SrB5qU
Összeállítás a szolidaritás menetről a képre kattintva megtekinthető (készítette: Stigler Lajosné)

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése