2016. február 3., szerda

Hősök tere - emlékezzünk együtt a kitörésre a HVIM rendezvényén!

Továbbította a
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

6 megjegyzés:

  1. Tag der Ehre (Becsület napja ) De lehetett volna akár Tag des Todes ( Halál napja) is. De az SS -nek az előbbi szimpatikusabb volt. Tisztelt magyar újnácik, az a német hadseregnek szólt, és nem belső kényszerből, hazaszeretetből jött, hanem SS csapatokat vezényeltek Budára. Winkelmann SS-tábornokot nevezték ki a védelem élére. Tehát szó sem volt semmiféle becsületről, hazaszeretetről. Az ottragadt magyar csapatokat , pedig egyszerűen feláldozták ugyan úgy, mint a Donnál. Maguk a szerencsétlen, és a nácik által halálba kergetett magyar katonák hamvain akarnak újnáci tüzet gyújtani, nagy zajjal, ahelyett, hogy egy szál virággal, és főhajtással csendben emlékeznének meg ártatlan magyar katonákról. Milyen hazafiak azok, akik a halálba küldőket éltetik ? Két dolgot tudnék javasolni: olvasni, olvasni, olvasni. Akkor ki lehet törni! - a sötétségből. A másik, hogy ott kell kitörni, ahol az esemény történt . Nem Székesfehérváron, hanem Budán.

    VálaszTörlés
  2. Tisztelt névtelen senki! Amennyiben az újnácik olvassák egyáltalán honlapunk, akkor majd értelmezik. Rájuk bízzuk az Ön igen "olvasott" sorait. Mi, fejér megyei magyar hazafik viszont úgy véljük, sem az igazságot, sem az életet nem lehet csak úgy elolvasni, kiokoskodni, ezért a Hősök terén a második világháború hőseire emlékezünk azokkal, akik ezt a rendezvényt szervezik. Amennyiben csendesen mécsest gyújtani Önnek jobban tetszik, tessék bátran megtenni! Egyedül, vagy velünk. Ez utóbbi esetben a Hétvezér Estünk után, február 9-én várhatóan este 9 körül!

    VálaszTörlés
  3. Megemlékezni kikről is? Jól értem? Egy SS veteránnal?

    VálaszTörlés
  4. Kedves névtelen. Ez az SS veterán egyszerű katona volt. Vele még szívesen is emlékeztünk. Mi a magyar hősi halottakra emlékeztünk azon a rendezvényen, ahol egyáltalán lehetett. Rendezzen méltóbbat, de méltót azokhoz, akiknek két lehetőségük volt, átadják magukat az új megszállóknak, feladják elveiket, vagy kitartanak az 1944-ben őket megszállók mellett és kitörnek. Más választásuk nem maradt, hiszen a harmadik út, a szökés, számukra katonához nem lett volna méltó cselekedet. Így harcban haltak meg. Abban a harcban, ami az ő hazájukban folyt két megszálló szellemiséggel folytatott állandó küzdelemben.
    Kedves névtelen! Nem minden fenékig tejfel. Akkor sem volt fenékig tejfel erkölcsösnek lenni és a csörömpölés és alázat között egyensúlyt tartani. Ma sem az. A megemlékezésen résztvevőkből kinézem, hogy segítenének az elesetteken. Azoktól, akik rettegnek, folyton és folyvást csak rettegnek, semmit, de semmit nem remélhetek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kérdésem: Mennyire nevesítettebb nick a fejsze, mint a névtelen? A névtelen névtelen, ellenben a Fejsze tudatlan. Van jó náci, és rossz náci? A bűn az bűn, az SS az nem a Wehrmacht, és nem védekezett, hanem éppen megszállt (Magyarországot!) és irtotta a magyarokat (nem kommunistákat!) és iszonyatos károkat okozott (nem Moszkvában, hanem Magyarországon). Szerintem nem helyénvaló az, ha valaki az országunkat elpusztító ellenségget ünnepli egy olyan emberrel (?) aki 70 év után is büszke arra, hogy milyen bűnöket követett el.

      Törlés
    2. Nos, névtelen senki!
      Ez az utolsó válasz a részünkről, mert unalmas volna az Ön elfogult, nagyképű megnyilvánulásaira válaszolgatni.
      A fejsze az nem senki. Olvashatja a Kapcsolatok rovaton, hogy ki mindenki, bármennyire is próbálja a névtelenségét kimagyarázni.
      Ön egyelőre egy nagyszájú senki marad, aki szerint tudatlan az, aki nem általánosít és egyszerűsít.
      Mert névtelen senki számára nagyon egyszerű minden. 1944. március 19. után bárki is vállalt közszerepet, az mind fasiszta, náci, antiszemita volt. Azokra tisztelettel emlékezni nem lehet.
      Névtelen senkit nem zavarja napjaink minden ízlést kificamító megemlékezés sorozatainak, kényszereinek és hazugságainak intézményes sokasága, csak arra az egyre irka-firkál kéretlenül és névtelenül, ahol magyar (és történetesen német) áldozatokra, hősökre, mártírokra emlékezéshez csatlakoztunk akkor is, ha tudjuk, tökéletes megemlékezés nincs, de e megemlékezés hiánya nagyobb bűn volna, mint elviselni, hogy a magyar áldozatokra a német megszállók által feláldozott németekkel együtt (és sajnos azonos mértékben) kell, hogy emlékezzünk. A nyálasnál nyálasabb és többszörösen hazug holocaust nyafogással nincsen baja névtelen senkinek. Neki az a baj, hogy az SS vagy a magyar katona egy megemlékezésen túlzottan dicsőségesen jelenhet meg. Annak ellenére is ez a baja névtelennek, hogy tömegével olvashatja a megszállás utáni kor ilyen és olyan értékelését a magyarországi történelmi elemzésekben, azonban a zsidók üldözésére kisajátított holocaust ügyében még az ellenvélemény is büntető eljárással fenyegetett, miközben elképesztően történelmietlen nyafogássá fajult a második világháborúra csúcsosodó zsidóüldözésre emlékezés a világon.
      A Jóisten adjon Önnek lelket is, ha már arctalanul nagy arcot adott is!
      fejsze
      azaz - gyengébb szellemi képességgel megáldottak kedvéért - a Fejér Szövetség tisztviselői nevében éppen az, aki ráért és vette a fáradságot, hogy foglalkozzék egy névtelenül arcátlan, ráadásul nagyképűen értetlen senki hozzászólására válaszolni)

      Törlés