2016. február 4., csütörtök

Harmadik alkalommal lesz vendégünk Born Gergely (változással frissítve)

Ha kedd, akkor Hétvezér Est…

Born Gergely: A magyar a néptánc titkos üzenete – Ősvallási tartalmak a magyar néptáncban III. (változás ! piros színnel jelölve)

A 307. 315.  Hétvezér Esten ismét Born Gergely lesz a vendégünk. A tavalyi évben, ezzel a címmel megkezdett előadás-sorozatának folytatásaként, a harmadik előadását hallgathatja meg az est közönsége. Born Gergely ugyanilyen címmel tartott már előadást 2013-ban, a New York-i Magyar Házban. A magyar néptánccal szorosan összetartozó szerves műveltségünk és őstörténetünk olyan mély hatást gyakorolt rá, hogy tanári hivatása mellett minden idejét ez a világ köti le. Különösen a magyar néphagyomány jelképrendszerével és a szent földrajz témáival foglalkozik előszeretettel. 

Maga a néptánc-kutatás is egy rendkívül összetett tudomány, hiszen – felsorolva a teljesség igénye nélkül olyan különleges területeket ölel át, mint a hagyományok ismerete, néprajz, néptánc-koreográfia, népdal, népzene, ritmus ismeretek, viselettörténet, stb.. Ezen túlmenően a földrajzi, történelmi, szociológiai, vallás-történeti és a népszokások, néphagyományok, földrajzi tájegységekhez kötődő alapos ismerete nélkül reménytelen vállalkozás lenne a címben megfogalmazott tartalmak elemzéseit, kutatásait végezni. Sőt azokból megalapozott, helytálló a magyar néptánc mélylélektanát, jelrendszerét magában foglaló, elemző, eddig feltáratlan, ismeretlen üzeneteit megfejteni és közkinccsé tenni. Born Gergely erre vállalkozott, amikor ezt a nagy ívű vállalkozását elkezdte, hogy megfejtse a magyar néptánc titkos üzenetét. Bár e témában a soron következő előadás a sorozat harmadik része, nem jelenti azt, hogy maga ez az előadás azok számára, akik az első kettőt nem látták, nem lesz kerek és élvezhető. Ez a veszély semmiképpen nem fenyegeti a nézőt, hallgatót, hiszen Born Gergely nem csak jó tanár, jó táncos és jó táncpedagógus, hanem jó előadó is, aki színes előadásmódjával, mozgással, énekkel fűszerezve köti le hallgatóságát, hogy az ismereteket átadja. Tehát szeretettel várunk mindenkit, azokat is, akik nem voltak részesei a két korábbi előadásnak, de érdeklődnek e téma iránt.

Az előadás ideje: 2016. február 09. április 12. kedd 18.00 óra
Az előadás helye: Székesfehérvár, Ady Endre. u. 32. I. em.    
Miss Tee Teabolt

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése