2015. február 18., szerda

Drábik János nyilatkozata mindekihez, akit érint

Nyilatkozat mindenkihez, akit érint

Már 10 évvel ezelőtt olvastam a magyarságra vonatkozó negatív tartalmú nyilatkozatok között azt is, hogy Dr. Schweitzer József rabbi is tett ilyen nyilatkozatot. Az volt rá a magyarázat, hogy a főrabbi méltánytalannak találta a deportálásban megölt zsidók utódainak fizetendő kárpótlás összegét. Ezt a kormány 30 ezer forinttal akarta letudni, a nem-zsidó áldozatok után korábban adott 1 millió forintos kárpótlástól eltérően. A megszégyenítően diszkriminatív összeget Schweitzer József 1999-ben (ekkor a Fidesz volt hatalmon) tiltakozásul visszaküldte egy levél kíséretében az Országgyűlés elnökének. Azt feltételeztem, hogy Schweitzer József ebben gyakorolt kritikát a magyarok felett. 

Amikor legutóbbi „Egyenlők és egyenlőbbek” című könyvemben néhány példát akartam felsorolni arra, hogy nemcsak magyarok tesznek bíráló megjegyzéseket a zsidókra, de egyes zsidó írók és közéleti személyiségek is tesznek legalább hasonlóan erős bíráló-megjegyzéseket a magyarokra, akkor döntöttem amellett, hogy ezt néhány idézettel alátámasztom. Így került sor arra, hogy idéztem Kornis Mihályt, Eszterházy Pétert, Landeszmann Györgyöt és a már tíz éve különböző portálokon azt az ominózus mondatot, ami valaki, vagy valakik által felkerült az internetre, és nem lett megjelölve pontosan az információ forrása. Illetve olyan forrást jelöltek meg, amit most az ellenőrzés során nem tudunk beazonosítani. (A parlamenti felszólalások jegyzőkönyvei, illetve az a levél, vagy levelek, amelyeket Schweitzer József főrabbi írhatott az Országgyűlés elnökének.)
2015. február 15-én felhívott telefonon Szarvas Szilveszter (06208281391), akivel feleségem beszélt, mert én nem voltam otthon. Másnap délelőtt Szarvas Szilveszter újból felhívott, és azt állította, hogy én találtam ki a Schweitzer rabbira nézve sértő szöveget, mert mindenki az én könyvemre hivatkozik. Nyomban közöltem, hogy én már 10 éve számos fórumon olvastam ezt a szöveget, és nem használtam fel sehol. Sem írásban, sem szóban nem hivatkoztam rá. Amikor azonban az egyik tanulmányomban a gyűlölködésről írtam, valóban átvettem – a különböző internetes fórumokon - a ma is számos helyen olvasható ominózus mondatot. Azt gondoltam, ha olyan idézetek között szerepel, amelyek közül valamennyi bizonyíthatóan igaz, akkor ez az egy is igaz lehet. Ebben a vélekedésemben megerősített az, hogy 10 év alatt ezt az állítást senki nem cáfolta: sem Schweitzer József főrabbi, sem a MAZSIHISZ, sem más vallási szervezet, holott erre elegendő idő állt a rendelkezésükre. Ez nem ment fel az alól a kötelességem alól, hogy minden lehetőt el kell követnem még egyetlen súlyos mondat leellenőrzése érdekében is.
Szarvas Szilveszternek elmondottam, hogy nem elég az Országgyűlés jegyzőkönyveit átnézni, mert az is lehetséges, hogy az Országgyűlés elnökéhez intézett levélben találhatóak a rabbi kemény szavai. Még azt is hozzáfűztem, hogy ha azokat tényleg az váltotta ki, hogy nem azonos mértékű elbánásban részesültek a megölt áldozatok hozzátartozói és örökösei, akkor igazat kell neki adnunk. Szarvas azt válaszolta, hogy ezen a héten nem tudja leellenőrizni a levélváltást, de jövő héten ezt megteszi.
Ezt követően Stefka Istvánnak, a PestiSrácok.hu kiadójának, és felelős szerkesztőjének Huth Gergelynek küldtem egy emailt a következő szöveggel:
„Tárgy: Schweitzer József főrabbi tiltakozó levele az Országgyűlés elnökének 1999-ben
Kedves Stefka István!
A PestiSrác..hu oknyomozó-tényfeltáró munkatársa ezt a dokumentumot keresse meg. Erről említést tesz az interneten ma is elérhető "Miért nem vette át Schweitzer József főrabbi a Magyar Örökség-díjat?" c. írás is. A rabbi magyarságot bíráló kijelentéseiről évek óta jelentek meg írások az interneten. Ezek egy része most is megtalálható! Én nem vettem át csak tavaly azt a részt, ahol sok magyargyűlölő (és bizonyíthatóan igaz) idézet között az is ott volt, amit - most már sajnálom - de igaznak gondoltam, minthogy a rabbinak jó oka volt neheztelni a magyarokra. Tény az is, hogy az éveken át olvasható kijelentést sem a rabbi, sem a MAZSIHISZ, sem más zsidó szervezet nem cáfolta, nem tette szóvá, nem tiltakozott ellene. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy hitelesnek gondolva, átvettem, de csak 2014-ben.
Barátsággal
Drábik János
'Egy szélsőjobboldali-balliberális-antiszemita-zsidó, aki ráadásul még szabadkőműves is'.
(Ezeket a rám-aggatott jelzőket ma is meg lehet találni az interneten annak, aki keresi.)"

Huth Gergelyhez intézett levelem:
"Tárgy: Schweitzer József főrabbi tiltakozó levele az Országgyűlés elnökének 1999-ben 
Kedves Huth Gergely!
A PestiSrác..hu oknyomozó-tényfeltáró munkatársa ezt a dokumentumot keresse meg. Erről említést tesz az interneten ma is elérhető "Miért nem vette át Schweitzer József főrabbi a Magyar Örökség-díjat?" c. írás is. A rabbi magyarságot bíráló kijelentéseiről évek óta jelentek meg írások az interneten. Ezek egy része most is megtalálható! Én nem vettem át csak tavaly azt a részt, ahol sok magyargyűlölő (és bizonyíthatóan igaz) idézet között az is ott volt, amit - most már sajnálom - de igaznak gondoltam, minthogy a rabbinak jó oka volt neheztelni a magyarokra.
--
Barátsággal Drábik János
'Egy szélsőjobboldali-balliberális-antiszemita-zsidó, aki ráadásul még szabadkőműves is'.
(Ezeket a rámaggatott jelzőket ma is meg lehet találni annak, aki keresei őket.)”
_______________
Szarvas Szilvesztert telefonon megkértem, hogy addig, amíg nem sikerül leellenőrizni Schweitzer József levelének a szövegét, amit az Országgyűlés elnökéhez küldött, addig a PestiSrácok.hu ne foglaljon állást. Közölte, hogy ebben nem ő dönt, mert ő csak egy beosztott, ezután kértem, adja meg Huth Gergely telefonszámát, amit megtagadott, arra hivatkozva, hogy nem kapott rá felhatalmazást. Ezek után Huth Gergely közölt egy szenzációhajhász szöveget, miszerint én úgymond bevallottam: „Légből kapott a Schweitzer rabbinak tulajdonított gyűlölködő idézet”. Ez azt sugallja, hogy én találtam ki az egészet. 
Huth tudta, hogy ez az idézet évek óta olvasható az internet különböző fórumain. Az én hibám az, hogy sok más internetező sorstársammal együtt én is átvettem alapos ellenőrzés nélkül egy súlyos mondatot. De nem én voltam az, aki kitalálta, ahogyan ezt Huth beállította. 
Huth meghamisította az e-mailem szövegét is, mert egy szót sem szólt arról, hogy hivatkoztam Schweitzer főrabbi tiltakozólevelére, amit 1999-ben az Országgyűlés elnökéhez írt, továbbá hivatkoztam Czene Gábor 2011. szeptember 21-i írására, amelynek a címe: „Miért nem vette át Schweitzer József főrabbi a Magyar Örökség-díjat?” 
Továbbra is mindent megteszek, hogy megtaláljam azokat a dokumentumokat, amelyek cáfolják, illetve megerősítik, hogy elhangzott-e, vagy le lett-e írva ez az ominózus mondat. 
Ha bebizonyul, hogy semmilyen kemény bizonyítékkal nem lehet alátámasztani, akkor minden rendelkezésemre álló eszközt fel fogok használni arra, hogy jóvátegyem azt a hibámat, miszerint egy – már évek óta számos fórumon olvasható, és eddig az érintettek által nem cáfolt – mondatot úgy vettem át könyvben is megjelentetett tanulmányomban, hogy annak nem jártam gondosan utána. Ezt a hibát elkövettem, de aki ismeri a munkásságomat, az tudja, hogy amennyire csak lehet, lelkiismeretesen leellenőrzök minden tényt, és ezután is így fogok tenni. Az értékrendemben a bizonyított tény és annak igazsága mindent felülír.
Barátsággal, Drábik János
http://drabikjanos.com, https://facebook.com/drabikjanos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése