2013. szeptember 26., csütörtök

Szombaton végzi a Fejér Szövetség Fehérvár székelykapujának éves karbantartását

Tisztelt Szerkesztőség!
Tisztelt Partnereink! 

Hagyományainkhoz híven az őszi nap-éj egyenlőség napját követő első hétvégén végzi el a Fejér Szövetség Székesfehérvárott a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepnapján állított székelykapu éves rendes karbantartását.

Azaz 2013. szeptember 28-án (szombaton) 15 órától 18 óráig (a közlekedést és a forgalmat nem akadályozva) újítja fel, pácolja újra csapatunk a tavasz hírnökeként felállított székelykaput, amely azóta is méltán hordozza a helybéliek száján a Székes és Fejér Város Csíki Székelykapuja nevet. 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Megjegyzés:
A csillagászati nap-éj egyenlőség Székesfehérvárott és Csíkszeredában egyaránt  2013. szeptember 27-én, (pénteken) következik be, ugyanis Fehérvárott e napon a Nap 6 óra 37 perckor kél és 18 óra 37 perckor nyugszik, míg testvérvárosunkban 7 óra 7 perctől 19 óra 7 percig fényeskedik a Nap majd éppen fél napon keresztül az égen.

ui: válaszlevél testvérvárosunk alpolgármesterétől, Antal Attilától

Fejér Szövetség
Dr. Boór Ferenc



Köszönettel vettük tájékoztatásul megküldött híreket a székesfehérvári székely kapuról!
Örömmel értesültünk, hogy Székelyföldre látogatnak október 27-én - bízom benne, hogy nagyon sokan leszünk a Székelyek Nagy Menetelésén.
Köszönjük, hogy sorainkat erősítik!

Üdvözlettel,
Antal Attila
--------------------------------------------------------------------------------------

Fejér Szövetség <fejerszovetseg@gmail.com>
szept. 27. (6 napja)

címzett: Ráduly; Antal; Csíkszereda;
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Alpolgármester Úr!
Kedves Kálmán és Attila!

Ezen a neves napon, az őszi nap-éj egyenlőség napján továbbítom az alábbi hírlevelünket, hogy amint a múlt évben, úgy ebben az évben is - és reményeink szerint még hosszú évtizedekre hagyományt teremtve - végezzük el Székes és Fejér Város Csíki Székelykapujának éves rendes karbantartását. A kapu úgy áll Fehérvár határában, mintha ma állítottuk volna.
http://www.youtube.com/watch?v=qu1_Fmr70jg

Szeretettel gondolunk a kapuállítás napjára.
Találkozunk október 27-én Székelyföldön.

A Jóisten áldásával köszöntve Mindannyiukat, az önkormányzati testületet és székelyföldi testvéreinket:
Dr. Boór Ferenc (az öreghegyi)
Fejér Szövetség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése