2013. szeptember 19., csütörtök

Autonómiát Székelyföldnek!

Az MVSZ támogatja a székelyek nagy menetelését


Magyarok Világszövetsége támogatja a székelyek október 27-re meghirdetett "nagy menetelését" a székely nép önrendelkezéséért, és Budapestről induló autóbuszt is szervez, jelentette be sajtószolgálatunknak Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke.

Patrubány Miklós elmondta: a Magyarok Világszövetsége, mint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) létrejöttének serkentője, a kezdetektől fogva támogatja a székely nép önrendelkezési törekvéseit felvállaló testületet, így természetes, hogy a székelység "nagy menetelését" is, amelynek menetoszlopa a tervek szerint Háromszék és Barcaság határán, a 11-es úton Berecket, Gábor Áron szülőfaluját és Kököst, a székely ágyúöntő mester halálának a helyszínét köti majd össze, jelezvén, hogy miként 1848-ban, úgy "Háromszék nem alkuszik" most sem. 

Az MVSZ elnöke kifejtette: a romániai új területfelosztás terveiből kétségbevonhatatlanul következik, hogy Bukarest nem változtatott a Ceausescu-rendszerben uralkodó elnemzetlenítési szándékán, és szemmel láthatóan fel akarja darabolni Székelyföldet. A székely nép történetében, válsághelyzetben mindig összeült a Székely Nemzetgyűlés. Most is össze kell hívni –ismételte meg a csíkcsomortáni beszédében két hónappal korábban megfogalmazott felhívást Patrubány Miklós. 

Miközben arra bíztatott, hogy a székely nép önrendelkezési jogát szimbolizáló székely nemzeti lobogókat a székelyek "nagy menetelésének" napján minél többen mutassák fel, az MVSZ elnöke a köz figyelmébe ajánlotta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének nyilatkozatát, aki így fogalmazott: "Bízzunk az igazunkban, hiszen a székelyeknél kisebb lélekszámú, Romániánál nagyobb államokban élő közösségeknek is sikerült autonóm régiókat létrehozniuk”.

Az MVSZ Budapestről Háromszékre, a székelyek "nagy menetelésére" induló autóbuszt is szervez, amelynek részleteire visszatérünk.

MVSZ Sajtószolgálat
8030/130919

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése