2013. március 16., szombat

Petőfi üzenete - Idegen földön hamvaink nem nyughatnak

Petőfiért! - Hóvihar Március 15-én


Emberemlékezet óta nem volt ilyen hóvihar a megcsonkított Magyarországon – még tél közepén sem. Március 15-én pedig végképp nem. A zsendülő tavaszban néhány óra alatt vastag hóréteg borította be az egész országot, a vihar pedig méteres hótorlaszokat emelt százával zárva el a külvilágtól falvakat, városokat, tízezrével rekesztve autósokat az autópályákon.

Magyarország e napon, Petőfi Sándor napján Szibériává változott...

Számunkra, akik tudjuk, hogy Petőfi Sándornak élete utolsó éveit a fagyos Szibériában kellett elszenvednie, távol az őt megfellebbezhetetlenül a fehéregyházi csatatéren "elejtő" hazától, számunkra, akik hiszünk az isteni igazságban, számunkra nem kétséges, hogy ezt a szibériai ítéletidőt az Úr küldte Magyarországra – ezzel emlékeztetve az egész országot Petőfi Sándorra, a vele szemben hallgatással, mulasztással elkövetett bűnre.

Az ország nagyjai, államelnöktől miniszterelnökig egymással versengve "havat lapátoltak", katasztrófát hárítottak e napon. Pedig a katasztrófát megelőzniük kellett volna. Az ő kötelességük lett volna Petőfi Sándor hamvait felkutatni. Az ő kötelességük lett volna Petőfi Sándort a haza földjében, méltó módon eltemetni. De nem ezt tették.

Jóllehet közel százötven éve rendszeresen érkeznek a hírek a Szibériába elhurcolt Petőfi Sándorról, a magyar állam szenvtelenül megtagadta a végtisztességet legnagyobb, legtisztább fiától...

Most viszont az Úr szólalt meg Petőfiért!Értsen belőle mind, kinek értenie kell!
Igazságot kérve, hívón emlékeztetünk:

"Országunk szétdarabolva, a maradék megrabolva, és nemzetünk egyre fogy.
Szembefordultunk az élet törvényeivel, hatalmat nyernek rajtunk az egykor védelmet kereső népek, elhagytuk Istenünket, vezetőink, papjaink – tisztelet a kivételnek – idegen szolgálatban árulják a hazát...
A büntetés rajtunk: megérdemelt. ...
Minden megvetést megérdemel a nemzet, mely mártírjait ily módon megalázza!"

Egy nappal a márciusi hószakadás beállta előtt e szavakkal ostorozta a méltatlan utókort, a gyávaságában bénultan tétlenkedő nemzetet Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnökhelyettese, és Petőfi Sándor hamvainak méltó eltemetésére biztatott.  A Magyarok Világszövetsége 2010 óta küzd Petőfi igazáért. 2013 februárjában megtartotta Petőfi-értekezletét, amelynek során egy közel három éves vizsgálódás eredményeként tizenkét pontba sűrítve hozta ország-világ tudomására cáfolhatatlan felismerését: Megvannak Petőfi hamvai!

Március 15-e előtt pedig egy füzetbe foglalta bizonyítékait, Élt Szibériában címmel. Címlapján a Nemzeti Múzeum előtti forradalmi tömeg, hátlapján szibériai táj, méteres hó alatt, tóba fagyva egy Petőfi nevét viselő hajó.

Füzet borító (elöl)
Füzet borító (hátul)
A hóviharral figyelmeztető Március 15. Isten üzenete.
Értsen belőle mind, kinek értenie kell...
El kell temetnünk Petőfi Sándort!

A világ magyarságának kötelessége ez.

A világ magyarjainak szövetsége az ügy élére állt: tudományos kutatómunkával a végére járt, kiadványban összegezte, és a nagy nyilvánosság elé tárta az igazságot.

Mint minden vállalásunkat, ezt is teljesítjük.

Budapest, 2013. március 15.
A Magyarok Világszövetsége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése