2012. november 17., szombat

76 éves reménysugár Viszről

A kajászói földfoglalás harmadnapján történt a nem éppen mindennapi eset, ami könnyeket szöktet még a legkeményebb gazdasszony szemébe is. Viszről, a Balaton-felvidékről érkezett 76 évesen. Egy levelet adott át és három táblát is hozott csavarokkal, karókkal és mindennel, ami kell, hogy tegyük ki a földre, amelyet az igazság nevében, s mily' különös, a jelen törvények nevében is foglaltunk le, s helyeztük a kajászóiak kezelésébe.

Olvassuk el és gondolkozzunk azon, hogy hol a helyünk 2012. december 1-én! Kajászón, avagy valahol máshol.

A Jóisten áldja meg ezt viszi jóembert és minden jóérzésű magyar embert!

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Fejér Szövetség vonatkozó bejegyzései (történelem): 
Nyílt levél a "diszlexiás" igazság-vacilálóknak Kajászóról
Mi tarthatná magyar kézben a földet?
Igazságot Kajászónak felhívás - Összefogás a Magyar Földért és Vidékért (felvétellel frissítve)
Egy TAHSZ és egy MSZ alapító tag nyilatkozata Kajászóról
A folytatás mellett döntött a kajászói Gazdatanács
Kilövési engedély már van - de ki repül a végén?!
Birtokbavétel bejelentése a jegyzőnek is Kajászón (Hír Tv Kajászó)
Kormányos gond-e az, ha most a jog és erkölcs is Kajászó oldalán áll?
"Kérek engedélyt" földművelni, avagy "adsz-e király" egy-két hektárt Kajászón?!
Ángyán József: forradalom kéne - Fejér: felsőház kéne
Tátong az ásott verem az NFA elnöke alatt?
Rendkívüli Sajtótájékoztatót tart a Fejér Szövetség
Ha start, hát legyen START a föld után A TV-n is!
Élőlánc Magyarországért - Élőlánc a törvényességért
Visszás hangok és visszhangok Kajászóról
Sajtónyilatkozat a kormány 2012. november 12.-i állásfoglalásáról
Miért törvénytelen az NFA kajászói szerződése (felvételekkel)
MOZGÓSÍTÁS - IGAZSÁGOT KAJÁSZÓNAK - ŐSZI SZÁNTÁS
Jelen állapotok között mutyizni sem törvénysértő... 
ODE (MTI OS): Ki hazudik a földügyben?
Szégyellje magát a süket és néma közszolgálati sajtó!
Föld(f)osztás NFA módra - Hajdú-Biharban is azt folytatják, amit Fejérben kezdtek el!

A 120. Hétvezér Est felvételei - A föld a létért és nem a génmódosításért dübörög 
Uraim, vigyázzanak, mit képviselnek - nyílt levél a MAGOSZ alelnökeinek! 
Csípi a szemünket ez a föld feletti porhintés 
Fejér után Borsodban is párolog a föld - Cipolla földje?! 
Gazdakövetelések 10 pontban - NFA STOP!
Követelések a Fejér Szövetség által is támogatott gazdatüntetésen 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése