2012. szeptember 14., péntek

Levél a hatalomhoz és a közemberhez

Mottó: "Hogyan nézne ki például, ha a nemzethez tartozó földet minden további nélkül el lehetne adni a nemzet lába alól? Évezredes alkotmányos vívmányokat semmibe véve? Természetjogi, elvi összefüggéseket semmibe véve? Az európai közgazdasági gondolkodás alapjait semmibe véve?"

Tisztelt Kormányfő és Tisztelt Parlament és Tisztelt Lehető Legszélesebb Közvélemény!

Belehallgattam tegnap a miniszterelnök parlamenti beszédébe.

Meglepetéssel hallottam, hogy az alaptörvényt alkotmánynak nevezi. Éppen ő, aki alig másfél éve okította ki a jobbikosokat, hogy az alaptörvényt a parlament hozza, az alkotmány pedig a nemzeti hagyományból és identitásból adódik, nem lehet szavazással formálgatni.

Mi történhetett? Nem először hallom azóta mégis, hogy úgy külföldi mint itthoni megszólalásában a kormányfő lényegében a megszavazott alaptörvénnyel ellentétesen fogalmaz. A magyar alkotmánnyal ellentétesen fogalmazni – az illegitim. Az alaptörvénnyel ellentétesen fogalmazni hivatalos minőségben, az illegális.

Illegitim és illegális nyilatkozatok nagy nehézségeink közepette --- amikor éppen az alkotmány és alaptörvény műfaji különbözőségére építve kellene tovább folytatni az alkotmányosság erősítését, helyre állítását, intézményi megújítását, aktualizálását.

Nem tudom eldönteni, hogy miféle, talán taktikai okok miatt vált gyakorlattá az egyéves alaptörvény és a folyamatában legalább ezeréves alkotmány egybemosása.

Azt viszont tudom, hogy nagy szükségünk lenne a tisztán látásra --- és hogy ez az egybemosás nehezíti a kiútkeresést, nemhogy a cselekvést, de még a fogalmi tájékozódást is.

Nem kevesebbről van szó, mint például hogy része-e az alkotmány a jognak vagy sem? Az alaptörvény mindenképpen része, ezért jogtechnikai eszközökkel lett elfogadva. Az alkotmány viszont a nemzet államalkotó akarata. Lehet beszélni arról, hogy mennyiben tekinthető az alaptörvény az alkotmányos akarat megnyilvánulásának, de a kettő nem mosható egybe.

Hogyan nézne ki például, ha a nemzethez tartozó földet minden további nélkül el lehetne adni a nemzet lába alól? Évezredes alkotmányos vívmányokat semmibe véve? Természetjogi, elvi összefüggéseket semmibe véve? Az európai közgazdasági gondolkodás alapjait semmibe véve? A magyar fogalmak szerinti alkotmány és alaptörvény fogalmak egybemosása a szinte megkérdőjelezetlen jogi pozitivizmus korszakában nem csak a magyarság genocídiumának elfogadásával ér fel, de a modern globális gazdasági és politikai, kulturális építkezés alapjait évezredeken át kiizzadó, kétségtelen eredményeket felmutató Európa jelenének, múltjának és lehetséges jövőjének a megkérdőjelezésével is. Ami bizonyára szándéktalan az Önök részéről.

Kérem tisztelt parlamenti többségünk vezetőjét, Kormányfőnket és parlamenti valamint kormányzati tagokat, hogy figyeljenek a 2011-ben szerencsés módon tisztázott, figyelembe vett fogalmi különbségre alkotmány és alaptörvény között. Ez egyik fontos előfeltétele, hogy reményünk lehessen a világot átfogó változásokban csekély erőink ellenére rendezni dolgainkat --- az erkölcsi és hatékonysági szempontokat sikerrel össze illesztő megoldások kimunkálásával.

A maga legitimitását az 1949/XX. törvényre építő jelenleg hatalmon lévő politikai vezetés (a parlamenti pártok és a közigazgatás máig átpolitizált vezetése) 2011-ben kinyújtotta karját a nemzet felé, hogy az alkotmányosság helyreállítási folyamatban találkozzon a nemzettel, a maga részéről a nemzet részévé válhasson --- elismerve a történelmi alkotmány létezését. Az egyéves alaptörvény módszeres alkotmánynak nevezése jelképesen mintha ezt a kinyújtott kart húzná visszább. Kár volna a lehetséges alkotmányosság helyreállítási folyamat elakadásáért.

Tudjuk, hogy az egykamarás parlament pártpolitikai küzdőterén (megszorongatva külföldi erőcsoportoktól, a rendszerváltás romhalmazain) nem lehet könnyű pártok feletti szempontokat figyelembe venni. De a felemás, sajnálatosan diszfunkcionális parlamenti struktúra mechanikus logikáját nem kellene érvényesülni hagyni a magyar alkotmányosság megerősödésének kárára.

Tisztelettel:
Fáy Árpád

Fejér Szövetség Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése