2012. július 6., péntek

Csepin Péter nem adja fel, sőt ...


Keddi szabadon bocsátásuktól számítva nyolc nap áll a lovasok rendelkezésére, hogy beszerezzék a helyi főállatorvos szakvéleményét útjuk folytatásához.

Folytatni akarják nyolcezer kilométeres útjukat azok a magyar lovasok, akiket állatkínzás vádjával őrizetbe vettek Svédországban, majd kedden, a vád ejtése után szabadon engedtek – mondta el csütörtökön telefonon az MTI-nek a lovasok egyike.

Csepin Péter, a várpalotai Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző és Sportegyesület vezetője úgy tájékoztatott: társával, Bakó Sándorral és két lovukkal már négy napja pihentek Amal városában: az egyik lovuk lába beszűrődött (duzzanat keletkezett rajta), azt kezelték, majd állatorvost is hívtak, amikor egy állatvédő feljelentése alapján a rendőrség vasárnap magánfogdába vitte őket. Az állatkínzás vádját ejtették, és kedden kiengedték őket a fogdából.

"A lovaink erősek, egészségesek, jó formában vannak, hozzászoktak a nagy teljesítményhez" – hangsúlyozta a nyilatkozó.

Elmondta, hogy társával április 7-én indultak Várpalotáról az Északi Portya elnevezésű útjukra, és eddig háromezer kilométert tettek meg hagyományos huszárviseletben. Útjuk céljának nevezte, hogy felelevenítsék a magyar huszár- és lovashagyományokat, népszerűsítsék a lovassportot, a tartalékos katonai szolgálatot (mindkét lovas önkéntes tartalékos), valamint jó hírét vigyék az országnak és kapcsolatokat teremtsenek.

Szellő lovával például 2005-ben ellovagolt Portugáliába és vissza, majd egy csaknem ötezer kilométeres utat tettek meg; másik lovuk, Kőrös (amely miatt Svédországban megálltak), szintén megtette a portugál utat, s megjárta a Törökország-Magyarország útvonalat.

Elmondta: nemcsak az állatkínzás vádját ejtették ellenük, de a lovaikat sem vették el tőlük, ám csak állatorvosi szakvélemény birtokában folytathatják útjukat Amal városából. A hivatalos iratok beszerzésében, fordításában a magyar konzulátus és a svéd vendéglátók is segítenek – fűzte hozzá.

Csepin Péter hangsúlyozta: nem aggódik, hiszen lovaik jó állapotban vannak, terveiket pedig nem adják fel; amint lehet, indulnak tovább a nyolcezer kilométeres úton, Finnország-Észtország-Lettország-Litvánia-Lengyelország-Kelet-Szlovákia-Kelet-Magyarország érintésével november végén, december elején érkeznek Várpalotára. Azt is elmondta, hogy az utat Várpalota városa és magánszemélyek, nem pedig a Honvédelmi Minisztérium finanszírozza.

forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése