2012. április 16., hétfő

Úr oltára Te vagy - 3. Botond Napi Fejér Vásár

A 2012. évben Ígéret havában (májusban) a 13. napon rendezzük meg újra Fehérvár egyik (ha nem éppen a) legnagyobb hagyományőrző vásárát, melynek neve Botond. Botond, azaz Bot-Buzogány(os) Ond. Azóta tudvalévő, hogy a Botond naphoz legközelebb eső vasárnapon, azaz vásárnapon van e vásár Maroshegy határában, a Vásártéren, ahogy az régen is (nagyon-nagyon régen, s már 2009 óta, ha nem is szakadatlan, de minden évben) volt. S, ha Botond napi Vásár volt, akkor az alábbi idézet is mindig elhangzott:
"Úr oltára Te vagy, emeld fel a fejed" 

E címmel jelenik meg minden évben az első felhívásunk is, mikor közzétesszük, hogy Székes fővárosunkban, azaz fejér Fehérvárott mikor is rendezzük e szigorúan hagyományőrző napot.

Ez lesz a harmadik, mert az első, a 2009. év utáni 2010. évi Botond napon oly vihar dúlta az országot, s így Fehérvárt is, hogy ember volt a talpán, akik az esőverte szélben vigyázzba állt, vagy jármű nélkül egyenes nyomott hagyott az utakon. S mégis, az elmúlt évben nem győztek csodálkozni a látogatók, hogy "Igen, tavaly nem volt? Tavaly elmaradt? Hogy-hogy?". Bizony, már az első is akkora nyomott hagyott sok fehérvári szívében-lelkében, hogy nem volt nehéz 2011-ben újra előcsalni a hagyományt kedvelőket, tisztelőket, s még másokat is, akiket kíváncsivá tettek az - ezek szerint - nem halványuló beszámolók és emlékek.

Három éve indította útjára e mondat, a szamarrai-szabír-szumír-mahgar Himnusz zárósora azt a hagyományt, amelynek ismétlése kevesebb, mint négy hét múlva várható Székesfehérvárott, 2012. május 13-án 10 órától Maroshegy határán, a hajdani - s a mai napig őrizve a hagyományt nevében, tehát régi-új - Vásártéren.

Ízelítőül idézzük csak fel, ahogy tettük ezt legutóbb, már egy éve, hogyan is szólt az 1. és a 2. Botond napi Vásárról egy-egy beszámoló!

2009. május 10.-ről a Fehérvárkörút világhálós honlapon írták:

"Népi, magyaros ékességek, ruházat és kiegészítők, faragványok, ötvös- és bőrmunkák - s főként a magyaros lelkületet megjelenítő holmik. Sok minden, amit most elsorolni sem tudnék, de amik vaskosan húzzák alá: globális világ, tiritarkaság, hunyász világfiság, népolvasztár-idő ide vagy oda, kell hogy jelentsen valamit a szó: Magyarországon magyarnak lenni. S ha jelent, akkor boldogság elmondani, hogy egész nap izgett mozgott a sokadalom a sátrak között, a harci bemutatók arénájánál vagy a színpad előtt (ahol ma senki nem "pléjbekkelt" suhogós naciban a nagyérdemű közönségnek). Ma megvoltunk gagyi nélkül. "Sale"-nélkül (bár a szellő jól esett). Furcsa dolog ez. Mintha megéledt volna valami. Nem a múlt. Az föl nem éledhet soha. Akkor már inkább a jövő. Amelyben jó lesz magyarnak lenni. Úr oltára te vagy, emeld fel a fejed..."

2011. május 22.-éről pedig meséljen az alábbi képes-zenés napló:


Nos, most legyen elég ennyi, ennyit tudni! A részletekért pedig mostantól kell figyelni ezt a honlapot. Mert száz szónak is egy a vége: 2012. május 13-án, Vásárnap-Vasárnap, szeretettel vár a Botond Napi Fejér Vásár, a maroshegyi Vásártérre, ím, már harmadszor Fehérvárott. Ott nézzünk együtt az Ég szemébe, merd nem véletlenül hangzik a fenti összefoglaló végén dalban, ami nem vitatható, hogy 

"Jó volt és jó lesz" ... Fejérben is ... "magyarnak lenni"
E napon, s hidd el, hogy nemcsak vásár- vagy vasárnapon, csak
"Emeld fel a fejed" ..., mert Te vagy, az
... "Úr oltára Te vagy" ... bizony!

Fejér Szövetség Sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése