2011. október 4., kedd

Így történt ...

Nem tudom biztosan, mert nem emlékszem.
Ráadásul egy költözéskor az összekészített, bedobozolt irataimat távollétemben kidobták, tehát már saját anyagaim alapján sem tudom ellenőrizni.
Ám emlékeim szerint '90 és '92 között már nem éppen kezdőként tanítottam őt is.
Nehezen tudom elképzelni, hogy úgy végezhetett volna az egyetemen, hogy ne találkoztunk volna személyesen is. Mióta csak hallok Róla, minden alkalommal felmerül bennem: nem éppen az én csoportomba tartozott ő is, hiszen emlékszem valakire, ha halványan is, kinek neve, mintha éppen ez lett volna: Budaházy. Be szívesen is adtam volna át egy házi feladatát éppen most neki! Talán egyszer, ha találkozunk, s lesz módunk szót váltani, megkérdezem. Hátha ő emlékszik.

A szabadságérzés pillanataihoz nehéz bármit is hozzáfűzni.
A felmerülő kérdés ettől még tengernyi.
Hogyan is, miért is történhetik mindaz, ami történik?
A mi felelősségünk ebben mennyi?
Mit kell ahhoz tenni, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhassuk, hogy rajtunk nem múlik?
Egyáltalán, van ebben az országban valaki, aki még mindig azt meri állítani, hogy rajta nem múlott, hogy Budaházy Györgyöt eddig előzetesben lehetett tartani, miközben számos bizonyítottan csaló és hazug ember még mindig nagy pofával "fasisztázik", "nácizik", "sovinisztázik", "antiszemitázik", ... csakhogy ne az ő nyilvánvaló vagyonosodásával foglalkozzék az, aki lassan érti meg csupán, hogy az otthonából kiforgatva lesz nagy mindegy, hogy négyévenkénti szavazatát mire és kire is költheti.

Felsóhajtottam kissé, ha a sóhaj még messze nem is örömteli: "végre, végre otthonában, családjával, emberhez méltó módon élhet és védekezhet Budaházy!"


A világhálón elérhető Wikipédia oldalain a következőket lehet Róla olvasni. Hogy ezekből mi is és miként is igaz és mi nem, azt Budaházy Györgytől kell leginkább megkérdezni, azonban így is van min elgondolkodni. Valóban felforgató-e Budaházy, avagy a világunk fordult már ki magából annyira, hogy felforgatónak látszik az, aki megpróbál egyenes tengelyvonalban maradni?! Tessék csak elgondolkodni!


Budaházy György (Budapest, 1969. június 3.) magyar radikális jobboldali közszereplő.
forrás: Wikipédia

 

Származása [szerkesztés]

Apai ágon az 1266-ig visszavezethető nemes budaházi és veskóczi Budaházy család sarja.
Egyik ősét, Budaházy Istvánt, aki részt vett az egri vár 1552-es védelmében és egy balszerencsés kitörés során súlyosan megsebesült, Gárdonyi Géza név szerint említi az Egri csillagok című regényében.[1] Az egri várban látható emléktáblán is szerepel.
Egy másik őse, Budaházy XIV. János (1652-1678) 19 évesen állt be a zempléni lovas kurucok közé, ahol tiszti rangra jutott, majd a vesztes györkei csata után (1672) élete végéig bujdosott.

 

Élete [szerkesztés]

1969-ben született Budapesten, id. Budaházy György és Haraszti Mária gyermekeként. Kelenföldön, egy lakótelepen nevelkedett, ott végezte általános iskolai tanulmányait is. Középiskolába a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumba járt, majd tanulmányait a BME-n folytatta: okleveles gépészmérnökként végzett. Szakdolgozatát „Az alumíniumkémény csőszerkezetek T-idomainak ellenállásáról” címmel készítette. 1992-ben fejezte be tanulmányait, de szakmájában nem dolgozott. Saját bevallása szerint ennek egyik oka, hogy az elméleti tudományok jobban lekötötték, mint a gyakorlat, a másik, hogy amikor átvette a diplomáját, leépülőfélben volt a hazai gépipar. Inkább úgy döntött, hogy még tanul, és a Budapesti Üzleti Akadémián gazdaságszervezői ismereteket szerzett.
Ezután nem sokkal a vendéglátóiparban, mint vállalkozó kezdett el tevékenykedni. Diósdra költözött, kereskedelemmel és hagyományőrzéssel foglalkozott. 1997-ben megnősült. Felesége Trencsányi Bernadett. Gyermekei: Botond (1999), Boglárka (2001) és Villő (2006).[2]
2009. június 17-én a rendőrség egy tüntetéssel kapcsolatos egyeztetés címén behívta a Teve utcai rendőrpalotába, azonban az NNI nyomozói ott elfogták. 2011. szeptember 30-ig előzetes letartóztatásban volt, többek között terrorizmus vádjával, a Budapesti Fegyház és Börtönben. Ekkor a bíróság házi őrizetbe helyezte.[3]

 

Közéleti pályafutása [szerkesztés]

1990-ben kezdett érdeklődni a politika iránt, amikor is a taxisblokád idején többször fellépett az akkori jobboldali Antall-kormány ellen tüntető taxisokkal szemben. 1992-ben belépett az MDF-be, de ott pozíciót sohasem vállalt, és az 1990-es évek második felére gyakorlatilag kikopott a pártból. Közéleti szerepe 2001-ben kezdődött, amikor néhány társával Magyar Revíziós Mozgalom néven irredenta szervezetet alapított, és utcai figyelemfelhívó demonstrációkat szerveztek a trianoni békeszerződés ellen. Országosan ismertté a 2002-es „Erzsébet hídi blokád” tette, ahol a 2002-es választások szavazólapjainak megsemmisítése ellen demonstráltak. Innentől kezdve jellemzően a jelenkori politikai rendszer irányvonalával ellentétes oldalon találjuk, részt vett többek között a Magyarország európai uniós csatlakozását ellenző kampányban is. Ismert még a Szabadság téri szovjet emlékmű lebontásáért és a tér eredeti állapotának helyreállításáért folytatott harca is.
2006 őszétől, a balatonőszödi beszéd kiszivárgása nyomán kezdődő – az általa felkelésnek vagy „nemzeti ellenállás”-nak nevezett – tiltakozó demonstrációk emblematikus figurájává vált. 2006. szeptember 18-án – az MTV-székház ostroma közben – részt vett a szabadság téri szovjet emlékmű vörös csillagos címerének eltávolításában. 2007 március 15-ig a rendőrség elől bujkált, de közben üzeneteket küldött hangfelvételeken vagy a médián keresztül, sőt álruhában néha demonstrációkon is megjelent. Házi őrizete alatt Toroczkai Lászlóval közösen 2007. április 21-én megalapították a Hunnia mozgalmat. Ezt követően szinte valamennyi „nemzeti radikálisok” által szervezett demonstráción vezérszónokként vett részt, a rendőrség lényegében minden demonstráció után előállította (legismertebbek: 2007. október 22-i Szabadság téri tüntetés után novemberben, 2008. április 11-én a Clark Ádám téren, október 23-án a Markó utcában, 2009. március 15-én a Március 15. téren „hivatalos személy elleni erőszak” jogcímén)
2009-ben többek közt ő robbantotta ki a sukorói kaszinó-botrányt, a Hunnia mozgalom által meghirdetett "Razzia" program keretében.[2] A 2009-es EP választások után részt vett a „nemzeti radikális” oldal Ópusztaszeren megtartott csúcstalálkozóján, ahol jelen volt még Toroczkai László, Kiss Róbert, Tyirityán Zsolta és Vona Gábor is. Néhány nappal később az NNI terrorizmus vádjával előállította, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Budaházy György, védője, és támogatói szerint az ellene folyó eljárás sorozatos hatósági és eljárási hibák mellett zajlik, és valószínűsíthetően politikai indíttatású. [4]
A 2010-es parlamenti választások alkalmával – támogatói javaslatára – Budaházyt egyéni jelöltként próbálták indítani Budapest 17. választókörzetében, hogy a jelöltséggel szerzett mentelmi joggal az előzetes letartóztatásból kihozhassák. A kísérlet azonban meghiúsult, mert az aktivisták által összegyűjtött 831 ajánlószelvényből a területi választási bizottság csak 640-et fogadott el szabályosnak, ami nem volt elegendő a jelöltséghez szükséges 750 érvényes ajánlószelvény felmutatásához.[5]

 

Budaházy György ellen indított eljárások [szerkesztés]

2002. július 4-én a csalás-gyanús választások[8] elleni tiltakozásként lezárta az Erzsébet hidat, de ez előtt mindent megpróbált a szavazatok újraszámlálásáért: demonstrációk, beadványok, éhségsztrájk, hiába. A politikai elit részéről senki egy lépést nem tett az ügy érdekében. Ez ügyben először megbüntették azért, mert társaival tiltott helyen állt meg az autójával, majd közérdekű üzem megzavarásáért 30 nap közmunkára ítélték. Az ügy jelenleg a strasbourgi emberi jogi bíróság döntésére vár.
2009. június 17-én a rendőrség kétrendbeli terrorcselekmény elkövetésének, és szintén kétrendbeli emberölés előkészületének gyanújával őrizetbe vette Budaházyt.[9][10] 2009. június 19-én 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték, és a szombathelyi börtönbe vitték[11][12], ahonnan váci börtönbe szállították. A rendőrség szerint Budaházy az ún. „Magyarok Nyilai” nevű szervezet létrehozója és vezetője, amely néven az utóbbi években valakik Molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre, kormánypárti közéleti személyiségek ingatlanainál kis ill. közepes károkat okozva, ellenzéki oldalon pedig Csintalan Sándort súlyosan bántalmazva. 2008-ban lángba borították a Broadway-jegyiroda kirakatát, és két meleg szórakozóhelyre is Molotov-koktélt dobtak. A rendőrség emberölés előkészületével, terrorizmussal és robbantásos merényletek előkészítésével is gyanúsítja, s ha beigazolódik a bűnössége, akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújthatják.[13][14] A nyomozást a Központi Nyomozó Ügyészség, és a Nemzeti Nyomozóiroda végzi. Konkrét bizonyítékot még nem tártak a nyilvánosság elé, a Draskovics Tibor igazságügyminiszter által a sajtónak bemutatott felvételekről Balsai István fideszes országgyűlési képviselő majd pedig a Hír TV azt állították, hogy semmi közük a vádakhoz,[15] ám ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda határozottan cáfolta.[16][17] A terrorizmussal kapcsolatos vádaktól függetlenül Budaházy ellen eljárás indult az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete vádjával is, mivel a 2006-os zavargások idején több írásában is a hatalmon lévő politikusokat fizikailag fenyegető, illetve a Molotov-koktélt dobáló tömeget méltató kijelentéseket tett. A vádak alól a Fővárosi Bíróság 2009 januárjában felmentette Budaházyt, de az ügyészség fellebbezett, és a Fővárosi Ítélőtábla új elsőfokú tárgyalást rendelt el, amelynek végén 2009. szeptember 16-án egyéves, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.[18]
Az Erzsébet híd 2002-es elfoglalásáért harminc nap közérdekű munkára ítélték, amit a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásában megerősített.[19]
 
Ferenc (az öreghegyi)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése