2009. március 9., hétfő

Beszámoló az 2009. február 11-ei, székesfehérvári alakuló gyűlésről

Forrás: karpathaza.net

Együtt dobbannak hazánkért a Fejér megyei szívek is
admin, 2009, február 13 - 13:56

* Hírek

Változást sürgetnek a Fejér megyében élők. A Magyarok Szövetsége Székesfehérváron, február 11-én megrendezett lakossági fórumának résztvevői újabb bizonyítékot adtak arra, hogy az ország, Fejér megye is tele van tettre kész emberekkel, akik a közösség erejében, az összefogásban látják a bajokból kivezető utat, és állnak a Magyarok Szövetsége erre irányuló kezdeményezése mellé…

Több mint kétszázan hallgatták meg Vukics Ferenc tájékoztatóját. A megyeszékhelyen élő és a közeli településekről érkezett érdeklődőket, valamint a Magyarok Szövetsége szervezőbizottságának tagjait a vendéglátók nevében Schreiner János köszöntötte, aki arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy bár Székesfehérvár jó darabig németszívű városként szerepelt a történelmi köztudatban (aminek a 49-es népfelkelés már az ellenkezőjét bizonyította), de azóta is békességben élnek egymás mellett a fehérváriak: horvátok, szerbek, németek, magyarok. S most együtt sürgetik a változást.

A Himnusz közös eléneklése után az országos szervezőbizottság három tagja, Varga László, Szabados Péter és Benis Miklós beszélt röviden magáról, személyes indítékairól, amelyek a Magyarok Szövetsége felé vitték lépteiket, és amelyek okán részt kértek és vállaltak a nemzet felemelkedését, az ország sorsának megfordítását célzó feladatokból, és amelyek mindegyikük esetében összecsengtek: építsünk együtt egy jobb Magyarországot!

A szövetség kezdeményezője, Vukics Ferenc is megosztotta hallgatóságával életének néhány személyes vonatkozását, s felidézte a tavaly nyári bösztörpusztai közös élményeket, melyek, mint mondta, máig hatnak, és amelyeknek egyenes következménye volt a Börzsönyi Nemzeti Tanács, majd a Magyarok Szövetségének megalakulása. A csatlakozott civil szervezetek száma ma már megközelíti a fél ezret. A kezdeményezés sikeréről szólva örömmel jelentette be, hogy már most 800 településen alakultak helyi Magyarok Szövetsége csoportok, és március végére nem lesz a térképen fehér folt. Vukics Ferenc örömmel adta hírül, hogy a nagytekintélyű tudós, Molnár V. József néplélekrajzkutató elfogadta a Bölcsek Tanácsába való felkérést, és segíti a Magyarok Szövetsége munkáját.

Nagyon széles skálán mozog a tennivalók listája, melyek közül kiemelte, hogy lesz nemzeti televízió, lesz nyomtatott újság, és már szerveződik a magyarok vására. Ez utóbbi kijelentésre valaki jó hangosan megjegyezte: „Az jó lesz!”
„A magyar nemzet érdeke mindenek előtt” – a Magyarok Szövetsége vezérgondolatára felfűzve beszélt magyarul gondolkodásról, magyar megoldásokról, az izmusok és a pártok lebontásáról, a természetes szövetségesek összefogásának erejéről. Nincs helye az atomizálásnak és a sárdobálásnak, mert sorsunk kezelése, irányításának esélye csak a közös cselekvésben van, aminek itt az ideje.

A Magyarok Szövetsége úgy ítéli meg, hogy bajaink forrása az erkölcsi válság, hogy letértünk a teremtett világ útjáról, azonban mi, magyarok, szerencsések vagyunk, mert évezredes hagyományainkhoz térhetünk vissza. Közösségi magyar nemzetállam kell, közös felelősségvállalással, közös cselekvéssel. Most.
Az elhangzottak a jelenlévők egyetértésével találkoztak, és százötvennél is többen maradtak ott az előadás után a konkrét feladatok megbeszélésére, jelentkeztek önzetlen munkára. Kérdések és válaszok, aktivitás jellemezte az éjszakába nyúló folytatást. A visszajelzések alapján körvonalazódott, hogy tíz Fejér megyei településen indul lakossági fórum szervezése, Székesfehérváron lesz magyarok vására és piaca, érkezett felajánlás a helyszínre vonatkozóan is. Jó érzésekkel tölthet el mindannyiunkat, hogy Fejérben is elindult a munka.

A közös munkára jelentkezni lehet az alábbi honlapon: www.magyarokszovetsege.hu !

Koczka Kata, Magyarok Szövetsége Fejér megyei Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése